Coenagrion ornatum (Selys, 1850) – Díszes légivadász – Védett, Natura 2000 jelölő

Ornate Bluet, Vogel-Azurjungfer

Testhossz: 30–31 mm

Repülési időszak (hazai tapasztalatok alapján): április vége – július vége

Téveszthetőség, jellemzés, változatosság

Kezdőként a Coenagrion-fajok felismerése, azonosítása nagyobb odafigyelést igényel. Különösen igaz ez a nőstényekre. Méretben és megjelenésben hozzájuk hasonló az Erythromma lindenii és az Enallagma cyathigerum, de kissé hasonlóak az Ischnura-fajok is. A többi hasonló alkatú kisszitakötőnél – Platycnemis pennipes, további Erythromma-fajok, Pyrrhosoma nymphula – az eltérés még jelentősebb; kezdeti lépésként tehát ezek kizárása javasolt. A különbségeket lásd az adott fajoknál, illetve a hímeket és nőstényeket felsorakoztató mellékletekben!

Az ornatum átlagban a legkisebb hazai Coenagrion-faj. A hím mintázata rokonaitól jelentősen eltér, mivel az S3-on egy széles alapból induló majd hirtelen erősen beszűkülő, karcsú, hosszan hegyesedő, lándzsaszerű folt van. Az S4 mintázata is rendszerint karcsúbb, hosszan hegyesedő. Ezzel a mintázattal kissé hasonló az Erythromma lindenii hímekhez, de ennél a fajnál – további különbségek mellett – a szem színe egészében (felül is) élénk kék; és a két fajnál az S2 mintázata más. Utóbbi elmondható a szintén kissé hasonló Enallagma cyathigerum hímek esetében is. Az S2 mintázata alapján egyébként nembeli rokonaitól is jól elkülöníthető. Gyakran előfordul (de nem mindig!), hogy a minta oldalsó, előre mutató szárai és az alap között hézag van.

Az adult nőstény színezete viszonylag változatos, rokonaihoz hasonlóan a zöldes, illetve kékes színváltozatok is léteznek. További megfigyeléseket igényel annak biztos eldöntése, hogy a színezet a korral mennyiben változik, mi tekinthető biztosan színváltozatnak és mi az átmeneti színezet. Az ornatum nőstény termetre, alkatra és mintázatra is a scitulum nőstényhez áll a legközelebb. A mintázatbeli különbség nem nagy, odafigyelést igényel! Ornatum nőstényeknél az S3 mintája karcsúbb, hosszan, lándzsásan hegyesedő, az S4, S5 és S6 mintái oldalt erősen, előreállóan sarkosak. Scitulum nőstényeknél az S3, S4 és néha S5 mintázata rendszerint hegyes, hegyesedő, a foltok elől oldalt, az összeszűkülés kezdeténél nem vagy csak kissé sarkosak. Kisebb különbség, de további segítség lehet, hogy ornatum-nál a potrohszelvények sötét mintáit az előző szelvény határával középen egy vastagabb vonal köti össze, scitulum-nál viszont ezek az összekötő vonalak vékonyak, néha alig látszanak. (Ennek vizsgálata a szárny erezetén keresztül becsapós lehet!)

Hasonló az ornatum nőstényhez a kissé nagyobb és karcsúbb puella nőstény ritkább, kék („blue”) színváltozata is. Elkülönítésüknél az S3 mintázata van elsősorban a segítségünkre, ami az ornatum-nál karcsú, hegyesedő, puella-nál viszont – a további szelvények mintájához hasonlóan – előreálló sarkos. Elkülönítésüket segítheti még a szemek mögött lévő világos foltok alsó szegélyének vizsgálata is, ami az ornatum-nál általában erősen, „fésűsen” hasogatott, puella nőstényeknél általában csak hullámos szélű. További segítség lehet, hogy a fentebb említett, potrohszelvényeket összekötő vonalak az ornatum-nál erőteljesebbek. A legbiztosabb bélyeg az előhát (pronotum) különbözősége, de ehhez kiváló minőségű közeli felvételre van szükség. Ornatum nőstényeknél az előhát középső karéjának csúcsa levágott és többé-kevésbé kicsípett (valójában a két kis karéj kissé átfedő), puella-nál viszont tompán hegyesedő, ép.
Ornatum nőstények kissé hasonlóak lehetnek az Enallagma cyathigerum nőstényeihez is, de ennél a fajnál a tor oldaláról hiányzik a „Coenagrion-sarkantyú”, és a potroh mintázatában, főleg az S8 mintájában is találunk eltéréseket.

A friss egyedek világos részei, elsősorban a toron lévő világos részek és sávok – a család több fajához hasonlóan – eleinte sötétebb rózsás-narancsosak, majd kivilágosodnak és kezdetét veszi az öregedéssel járó színmódosulás, illetve a színváltozatok kialakulása. Halványkékes árnyalat már a friss egyedek potrohán is van; a mintázat halványabban már ekkor is megfigyelhető, ami a faji azonosítást – megfelelő fényképeken – lehetővé teszi. Eleinte a szemek felső része barnásvörös, majd idővel besötétedik, feketedik. (Vöröses szemmel esetleg felmerülhet az Erythromma najas és viridulum idős hímekkel való tévesztés kérdése, de azoknál – további különbségek mellett – a szem egészében élénkvörös.)

Viselkedés, szaporodóhely, fajegyüttes, peterakás

Elsősorban dombvidéki, hegylábi faj. Szaporodóhelyétől nagyobb távolságokra csak kivételesen tűnik fel. A megfelelő élőhelyeken gyakori lehet.
Élőhelye, szaporodóhelye jól lehatárolható. A dúsabb növényzetű, sekély, de tiszta, oxigéndús, gyors folyású erekben, kis patakokban szaporodik. Jellemző növény ezeken az élőhelyeken a keskenylevelű békakorsó (Berula erecta), a mocsári nefelejcs (Myosotis scorpioides), a deréce veronika (Veronica becca-bunga), a vízi menta (Mentha aquatica), olykor a forrásperje (Catabrosa aquatica), a közönséges erdeikáka (Scirpus sylvaticus), a szárnyas görvélyfű (Scrophularia umbrosa), az üstökös veronika (Veronica catenata) és gyakran láthatunk kisebb harmatkásákat (Glyceria spp.) is. Lazábban nádas, gyékényes, békabuzogányos, sásos részeken szintén előfordul, de jellemzően olyan szakaszokon, ahol az előbbi növényfajok is jelen vannak.
Szaporodóhelyein általában megfigyelhetünk néhány további kis- és nagyszitakötőt is, pl. Orthetrum brunneum-ot és coerulescens-et, Libellula fulva-t, Calopteryx splendens-et.
A petéket a nőstény a hímmel tandemben, vízi növények szöveteibe rakja. A páros gyakran teljesen a víz alá kapaszkodva petézik. Lárva állapotban telel át.

A fajról még itt olvashatunk.

Kategória: Hazai fajok | A közvetlen link.