Coenagrion scitulum (Rambur, 1842) – Ritka légivadász – Védett

Dainty Bluet, Dainty Damselfly, Gabel-Azurjungfer

Testhossz: 30–33 mm

Repülési időszak (hazai tapasztalatok és szakirodalom alapján): május eleje – augusztus közepe

Téveszthetőség, jellemzés, változatosság

Kezdőként a Coenagrion-fajok felismerése, azonosítása nagyobb odafigyelést igényel. Különösen igaz ez a nőstényekre. Méretben és megjelenésben hozzájuk hasonló az Erythromma lindenii és az Enallagma cyathigerum, de kissé hasonlóak az Ischnura-fajok is. A többi hasonló alkatú kisszitakötőnél – Platycnemis pennipes, további Erythromma-fajok, Pyrrhosoma nymphula – az eltérés még jelentősebb; kezdeti lépésként tehát ezek kizárása javasolt. A különbségeket lásd az adott fajoknál, illetve a hímeket és nőstényeket felsorakoztató mellékletekben!

A scitulum a kisebb, zömökebb hazai Coenagrion-fajok közé tartozik. A hím esetében hasonló mintázatú C. pulchellum karcsúbb és valamivel hosszabb. Ezek alapján – természetesen nagyobb gyakorlattal – terepen több méterről is kiszúrhatjuk a scitulum egyedeket.

Scitulum hímek S2 mintázata a C. pulchellum-éhoz képest kevésbé változatos. A torukon felül lévő világos sávok épek, pulchellum gyakori változatánál ezzel szemben megszakítottak, messziről is jól látható két világos „!”-jelet formáznak. Ritkábban olyan pulchellum hímek is előfordulnak, melyeknél e sávok nem megszakítottak. Az ilyen (!-jel nélküli) hímek téveszthetőek össze elsősorban scitulum hímekkel. Ezeket az egyedeket jobban szemügyre véve általában jól látható beszűkülés a világos sáv potrohhoz közeli harmadánál. A méret és alkat eltérése mellett további támpont lehet a potrohszelvényeken lévő fekete és kék szín kiterjedésének, arányának különbsége. Pulchellum-nál a fekete kiterjedtebb, a hímek potroha ezáltal összhatásában feketébb. Ha ez a különbség sem áll fenn (a pulchellum nagyon változatos faj), akkor az S3 mintázatának különbözősége segíthet, ami a scitulum-nál gyakran (de nem mindig!) tompán hegyesedő vagy hegyes, pulchellum-nál viszont a sarkainál tüskeszerűen csúcsos. Fontos megemlíteni, hogy az S3 mintázata scitulum hímeknél változatos, olykor a pulchellum hímekéhez hasonló.

Rokonaihoz hasonlóan a nősténynek zöldes, illetve kékes színváltozata is van. A két változat között átmeneti alakok léteznek. További megfigyeléseket igényel annak biztos eldöntése, hogy a színezet a korral mennyiben változik, mi tekinthető biztosan színváltozatnak és mi az átmeneti színezet. Scitulum nőstényeinek mintázata a puella, de főleg a pulchellum nőstényekéhez képest kevésbé változatos. A scitulum nőstény termetre, alkatra és mintázatra is az ornatum nőstényhez áll a legközelebb. A mintázatbeli különbség nem nagy, odafigyelést igényel! Scitulum nőstényeknél az S3, S4 és néha S5 sötét mintázata rendszerint hegyes, hegyesedő, a foltok elől oldalt, az összeszűkülés kezdeténél nem vagy csak kissé sarkosak. Ellenben ornatum nőstényeknél az S3 mintája karcsúbb, hosszan, lándzsásan hegyesedő, az S4, S5 és S6 mintái viszont oldalt erősen, előreállóan sarkosak. Kisebb különbség, de további segítség lehet, hogy ornatum-nál a potrohszelvények sötét mintáit az előző szelvény határával középen egy vastagabb vonal köti össze, scitulum-nál viszont ezek az összekötő vonalak vékonyak, néha alig látszanak. (Ennek vizsgálata a szárny erezetén keresztül becsapós lehet!)
Scitulum nőstények kissé hasonlóak lehetnek az Enallagma cyathigerum nőstényeihez is, de ennél a fajnál a tor oldaláról hiányzik a „Coenagrion-tüske”, és a potroh mintázatában, főleg az S8 mintájában is találunk eltéréseket.

A friss egyedek világos részei, elsősorban a toron lévő világos részek és sávok a család több fajához hasonlóan – eleinte sötétebb rózsás-sárgásak, majd kivilágosodnak és kezdetét veszi az öregedéssel járó színmódosulás, illetve a színváltozatok kialakulása. A mintázat halványabban már a friss egyedeken is megfigyelhető, ami a faji azonosítást – megfelelő fényképeken – lehetővé teszi. Eleinte a szemek felső része barnásvörös, majd idővel besötétedik, feketedik. (Vöröses szemmel esetleg felmerülhet az Erythromma najas és viridulum idős hímekkel való tévesztés kérdése, de azoknál – további különbségek mellett – a szem egészében élénkvörös.)

További megfigyeléseket igényel, hogy mennyiben tekinthető jellemzőnek a felvételek egyikén szereplő, narancsos színezetű immatur nőstény.

Viselkedés, szaporodóhely, fajegyüttes, peterakás

Viszonylag ritka kisszitakötőnk, mely szaporodóhelyétől olykor nagyobb távolságokra is felbukkan.
Az irodalom szerint különféle tavakban és lassan áramló vizekben képes szaporodni. Tapasztalatom szerint kedveli a mesterséges, kisebb méretű, de ki nem száradó tavakat, kubikgödröket, sekélyebb bányatavakat, különösen ha hínárokkal – pl. süllőhínárok (Myriophyllum spp.), tócsagazok (Ceratophyllum spp.) – dúsan benőttek.
Szaporodóhelyein valószínűleg több más kis- és nagyszitakötővel találkozhatunk. Egyik szaporodóhelyén, ahol szinte tömeges volt, mindössze néhány C. puella-t és Libellula depressa-t sikerült még megfigyelnem.
A petéket a nőstény a hímmel tandemben, vízi növények, a legtöbbször hímárnövények szöveteibe rakja. Lárva állapotban telel át.
Értékszáma 3-as.

Előfordulási adatok térképen:

A fajról még itt olvashatunk.

Kategória: Hazai fajok | A közvetlen link.