Leucorrhinia caudalis (Charpentier, 1840) – Tócsa szitakötő – Fokozottan védett

Lilypad Whiteface, Dainty White-faced Darter, Zierliche Moosjungfer

Testhossz: 33–37 mm

Repülési időszak (hazai tapasztalatok és irodalom alapján): április közepe – június vége

Téveszthetőség, jellemzés, változatosság

Kisebb Sympetrum méretű faj, de Sympetrum fajainknál rendszerint korábban jelenik meg, illetve nyár közepétől már nem találkozhatunk vele. A nemre jellemző a fehér arc, ami az egyébként sötét tónusú állatokon (főleg hímeken) különösen feltűnő. (Szitakötőinknél a fehéres arcszín – bár nem jellemző – nem csak e nemnél fordul elő.) Mintázatát és színezetét tekintve a Leucorrhinia caudalis a viszonylag könnyen felismerhető szitakötőfajok közé tartozik. A nembeli másik hazánkban élő fajtól (L. pectoralis) is jelentősen különbözik, főleg ha az idősebb hímeket vesszük alapul. Nőstények esetében a két faj potrohának alakja és mintázata is jelentősen eltér. Caudalis nőstények potroha a végén (S6–S9) erőteljesen kiszélesedő, potrohfüggelékeik fehéresek és az S7 fekete színű (ritkán apró sárgás folt lehet). Pectoralis nőstények potroha többé-kevésbé párhuzamos oldalú, potrohfüggelékeik feketések, az S7 szelvényen pedig sárga folt van.

Friss és immatur állapotban a hím és nőstény színezete hasonló, sőt e fajnál a potroh alakjában sincs olyan markáns különbség. Az ivar azonosítását ilyenkor a potrohfüggelékek elhelyezkedése és alakja segítheti, illetve az is, hogy a hím potrohán valamivel kisebb kiterjedésűek a sárga foltok.

Az immatur és adult nőstények színe jelentősen nem tér el, idősödve a világos színek sötétebbé válnak. Hímek színezete viszont jelentősen és gyorsan átalakul. A kiszíneződött hímek képről is könnyen felismerhetőek. Mindössze a termetesebb Orthetrum albistylum hímekre hasonlítanak kissé, különösen ha a mindkét fajnál jellemző világos, hamvas, sötét végű potrohot, a fehér potrohfüggelékeket és fehéres arcot vesszük alapul. A különbség azonban a méreten és alkaton túl is jelentős. A teljesség igénye nélkül: míg az albistylum szárnyjegye fekete, addig a caudalis szárnyjegyének színoldala fehér (de a fonák itt is feketés). Ez általában röptében, messzebbről is jól látható. Caudalis-nál a hátsó szárnyak tövénél kiterjedt sárgás, narancsos (öregen barnás) foltok vannak, ami az albistylum-nál hiányzik.

Nőstényének változatánál (f. ornata) a szárnyak vége felé füstös, szalagszerű foltok vannak.

Viselkedés, szaporodóhely, fajegyüttes, peterakás

Európában és hazánkban egyaránt ritka szitakötőfaj. Az adult hímek megfigyelése viszonylag könnyű, mivel szaporodóhelyükön kiülnek egy megfelelő helyre (pl. vízben álló karóra, bedőlt száraz fa ágára, gyakran vízitök, tündérrózsa levelére), ahonnan figyelik territóriumukat, igyekeznek elzavarni a betévedő hím vetélytársakat, illetve elkapni a berepülő nőstényt. Járőrözés után is gyakran ugyanoda ülnek vissza. Nőstények ritkán kerülnek szem elé.
Szaporodóhelyei tisztább, mélyebb, hűvösebb vizű, hínárokkal dúsan benőtt holtágak, morotvák, tavak. Megjelenik hasonló tulajdonságokkal bíró bányatavakban, de akár kisebb kubikgödrökben is.
A nőstény a petéket magánosan, potrohát a vízbe mártogatva rakja. A hím gyakran a közelében röpdös, szitál, és őrzi a peterakást.
A lárva két évig fejlődik; a faj lárvaként telel át.

Kategória: Hazai fajok | A közvetlen link.