Leucorrhinia pectoralis (Charpentier, 1825) – Lápi szitakötő – Fokozottan védett, Natura 2000 jelölő

Piros szitakötő
Yellow-spotted Whiteface, Large White-faced Darter, Große Moosjungfer

Testhossz: 32–39 mm

Repülési időszak (hazai tapasztalatok alapján): április vége – július eleje

Téveszthetőség, jellemzés, változatosság

Sympetrum méretű faj, de Sympetrum fajainknál rendszerint korábban jelenik meg, illetve nyár közepétől már nem találkozhatunk vele. A nemre jellemző a fehér arc, ami az egyébként sötét tónusú állatokon (főleg hímeken) különösen feltűnő. (Szitakötőinknél a fehéres arcszín – bár nem jellemző – nem csak e nemnél fordul elő.) Mintázatát és színezetét tekintve a Leucorrhinia pectoralis a könnyen felismerhető szitakötőfajok közé tartozik. A nembeli másik hazánkban élő fajtól (L. caudalis) is jelentősen különbözik, főleg ha az idősebb hímeket vesszük alapul. Nőstények esetében a két faj potrohának alakja és mintázata is jelentősen eltér. Pectoralis nőstények potroha többé-kevésbé párhuzamos oldalú (csak kissé szélesedik ki az S7–S8-on és a végénél kissé beszűkül), potrohfüggelékeik feketések, az S7 szelvényen nagyobb sárga folt van. Caudalis nőstények potroha a végén (S6–S9) erőteljesen kiszélesedő, potrohfüggelékeik fehéresek és az S7 fekete színű (ritkán apró sárgás folt lehet).

Friss és immatur állapotban a hím és nőstény színezete hasonló, de az alkatuk különbözik. A nőstény zömök, potroha nagyjából egyenes oldalú (csak kissé szélesedik ki az S7–S8-on és a végénél kissé beszűkül), míg a hím karcsúbb potroha a harmadánál és a végénél határozottabban beszűkül. E mellett természetesen különbség mutatkozik a potrohfüggelékek elhelyezkedésében, alakjában is.

A nőstények potrohszelvényein lévő nagy foltok adult korukban is egyformán, a tor világos részeihez hasonlóan sárga színűek. Hímek színezete viszont jelentősen és gyorsan átalakul: a tor és a potroh világos színei egyre sötétebbek, barnásak, barnásvörösek lesznek. Kivételt képez az S7 szelvényen lévő folt, ami hosszú ideig élénk világossárga marad. Ilyenkor szinte világít ez a folt az egyébként egyöntetűen sötét hímeken. Nagyon öreg hímeknél e folt is sötétedik, de a kontraszt mindig megmarad. Öregedő nőstények színváltása a hímekéhez hasonló. Világos színeik egyre sötétebbek lesznek, de az S7 szelvény foltja a többihez képest később sötétedik be. A nagyon öreg nőstények végül szinte egyöntetűen sötétbarnásak lehetnek. Az idős állatok arca enyhén, szürkésen sötétedik.

Viselkedés, szaporodóhely, fajegyüttes, peterakás

Ahogyan Európában, úgy hazánkban is a ritkább szitakötőfajok közé tartozik. Az adult hímek megfigyelése viszonylag könnyű, mivel szaporodóhelyükön kiülnek egy megfelelő helyre (pl. víz fölé behajló nádszálra), ahonnan figyelik territóriumukat, igyekeznek elzavarni a betévedő hím vetélytársakat, illetve elkapni a berepülő nőstényt. Járőrözés után is általában ugyanoda ülnek vissza. Vadászni a vizektől eltávolodnak, de általában nem nagy távolságra.
Szaporodóhelye viszonylag széles skálájú, de a legtöbbször a természetes, láposodó, tőzeges alzatú (barnás vizű) állóvizekben szaporodik, ahol a növényzet borítása közepes. Nagyobb, náddal, gyékénnyel sűrűbben benőtt tavak kisebb nyílt vizű foltjainál ugyanúgy érdemes keresni, mint keskeny, mélyebb vizű árkoknál. Kedveli a kolokánnal (Stratiotes aloides) benőtt állóvizeket is.
A nőstény a petéket magánosan, potrohát a vízbe mártogatva rakja. Előfordul, hogy ezalatt a hím a közelében röpdös és őrzi a peterakást.
A lárva valószínűleg két évig fejlődik; a faj lárvaként telel át.

Előfordulási adatok térképen.

A fajról még itt olvashatunk.

Kategória: Hazai fajok | A közvetlen link.