Libellula depressa (Linnaeus, 1758) – Laposhasú acsa

Közönséges acsa
Broad-bodied Chaser, Plattbauch

Testhossz: 39–48 mm

Repülési időszak (hazai tapasztalatok alapján): április vége (olykor kicsit korábban) – szeptember eleje

Téveszthetőség, jellemzés, változatosság

Közepes termetű, zömök testalkata és széles potroha miatt nagyobbnak tűnő, viszonylag könnyen azonosítható szitakötőnk. A Libellula nemre a szárnyak, különösen a hátsó szárnyak tövénél lévő nagyobb barnás foltok jellemzőek. E foltok kiterjedése ennél a fajnál a legnagyobb. Érdemes megjegyezni, hogy a sárkány szitakötők (Corduliidae) közé tartozó, alkatában is eltérő Epitheca bimaculata hátsó szárnyainak tövén szintén találunk barnás foltokat. A hasonló méretű, kissé hasonló Orthetrum-fajok – melyekkel gyakran együtt látható – karcsúbbak, szárnyaik tövén nem viselnek foltokat.

A Libellula depressa hazánkban előforduló két rokonától – L. fulva, L. quadrimaculata – is jelentősen eltér. A különbségek fényképeken is jól érzékelhetőek, láthatóak.

A friss és immatur hímek és nőstények hasonló színezetűek, ami a nőstény színezethez áll közel. Ilyenkor elsősorban a potroh alakja, a potrohfüggelékek elhelyezkedése és alakja segíti az ivarok azonosítását.

Friss egyedek olívzöldes árnyalattal sárgásak, szárnyjegyük halványszürkés. Színezetük később élénk aranysárgára vált, szárnyjegyük feketés lesz.

Adult hímek sötétbarnás, vörösesbarna fejükről és torukról, széles, hamvasan világoskékes potrohukról könnyen felismerhetőek. A potroh szegélyén eleinte sárga foltokat láthatunk, azonban ezek a foltok az öreg egyedeken már alig láthatóak, ahogyan idővel besötétedik, eltűnik a torháton lévő két világos sáv is. Míg az adult nőstények sötétebb aranysárgák, az öreg nőstények – a potroh szélénél lévő sárga foltok kivételével – egészen besötétednek, csokoládébarnák lesznek. Potrohukon ilyenkor megjelenhet hamvaskék színeződés is.

Viselkedés, szaporodóhely, fajegyüttes, peterakás

Országosan elterjedt faj, egyike az ismertebb szitakötőknek. Az ivarérett hímek megfigyelése viszonylag könnyű, mivel revírjükben rendszerint a megszokott, általában messzebbről is jól látható őrhelyükön ülnek. Immatúr és vadászó egyedek vizektől nagyobb távolságokra is feltűnnek. Lakott területeken is gyakran előfordul.
A tavaktól az erdei tócsákig, kerti dísztavakig, az állótól a csordogáló vizekig számos szaporodóhelye ismert. Kedveli az időnként frissülő, átöblítődő kisvizeket.
Szaporodóhelyén számos más kis- és nagyszitakötővel találkozhatunk.
A nőstény a petéket magánosan, röptében, potrohának végét a vízbe mártogatva rakja. Lárvaként telel át, a lárva a következő évben alakul imágóvá.

Kategória: Hazai fajok | A közvetlen link.