Onychogomphus forcipatus (Linnaeus, 1758) – Csermely szitakötő – Védett

Small Pincertail, Green-eyed Hooktail, Kleine Zangenlibelle

Testhossz: 46–50 mm

Repülési időszak (hazai tapasztalatok és irodalom alapján): május közepe – szeptember közepe

Téveszthetőség, jellemzés, változatosság

Más nagyszitakötőktől eltérően a folyami szitakötők (Gomphidae) szemei (összetett szemek) egymástól távol állnak. A hímek viszonylag könnyen felismerhetőek potrohvégük jellegzetes, „bunkószerű” kiszélesedéséről is. Jellemző még a toron lévő élénk, csíkos-sávos mintázat, mely a fajok felismerésében is fontos szerepet játszik.

A honi folyami szitakötők közül összhatásában az Onychogomphus forcipatus a legsötétebb. Ennek oka az erőteljesebb, vaskosabb feketés rajzolat, mintázat. A tor rajzolata egyébként a Gomphus flavipes-éhez hasonlít a leginkább, de a különbség itt is szembetűnő. Az Onychogomphus nem hímjeit viszonylag könnyű felismerni a nagy, szinte szögletesen, derékszögben behajló felső potrohfüggelékekről és a hasonlóan nagy, íves alsó potrohfüggelékről. Színezetben a hímek néha kissé hasonlítanak az Ophiogomphus cecilia hímjeire, azonban – a tor és potrohmintázat eltérésén túl – a cecilia-nál a felső potrohfüggelékek még világosabb színűek, viszonylag rövidek és csak ívesen hajlók, valamint az arc zöldes.

Forcipatus nőstények robusztus megjelenésűek, potrohuk vége a többi folyami szitakötőéhez viszonyítva még kevésbé szélesedik ki. A potroh felszínének világos mintázata is más, a foltok szélesebbek. A potroh oldalán általában (de nem mindig!) vastag fekete mintázat van, ami kontrasztos a potroh alsó felének fehéres színével.

Nagyon friss forcipatus egyedek mintázata halványabb, öregen feketés szárnyjegyük friss állapotban világosszürkés. A fiatal egyedek szeme üvegesen barnás-szürkés.

Az öregedéssel összefüggő (immatur–adult–öreg) színváltás nem túl jelentős, de további megfigyeléseket kíván. Adult hímek torának és potrohának világos részei lehetnek sárgásak és halványkékesek is. Az öreg hímek szeme – legalábbis a hazánkban előforduló alfajnál – zöld, ciánzöld, de hasonlóan zöld szemű nőstények is megfigyelhetőek. Idősebb korban mindkét ivar potrohán, de főleg a nőstényekén megjelenhet sötétebb narancssárgás szín.

Viselkedés, szaporodóhely, fajegyüttes, peterakás

Három alfajából hazánkban – ahogyan Európa nagy részén is – a tőalak fordul elő.
Szaporodóhelyétől általában nem távolodik el nagyobb távolságra. A hím gyakran megfigyelhető napsütötte kavicszátony foltokon, parti köveken és a közelben lévő kórós-cserjés növényzeten.
Inkább nagyobb patakokban, kis és közepes, gyorsan áramló vizű, tehát oxigénben dús folyókban szaporodik, de előfordul nagyobb folyók megfelelő szakaszain is. Kedveli azokat a szakaszokat, ahol alacsony vízállásnál kavicszátonyok vannak, melyek mellett felgyorsul a vízfolyás. 
Szaporodóhelyén általában jellemző a Calopteryx virgo vagy/és splendens, a Platycnemis pennipes, az Orthetrum bruneum, olykor az Orthetrum coerulescens, a Cordulegaster heros és Somatochlora meridionalis. Kivételesen az is előfordul, hogy egymás közelében mind a négy hazai folyami szitakötő képes megélni, illetve petéket rakni.
Rokonaival ellentétben a nőstény a petéket alacsonyan a víz fölött lebegve – a tapasztalataim szerint gyakran sodrásban növő kisebb növényfoltokban – potyogtatja a vízbe.
Lárvája több (valószínűleg 3) évig fejlődik.

Kategória: Hazai fajok | A közvetlen link.