Orthetrum brunneum (Fonscolombe, 1837) – Pataki szitakötő – Védett

Southern Skimmer, Südlicher Blaupfeil

Testhossz: 41–49 mm

Repülési időszak (hazai tapasztalatok alapján): május közepe – szeptember eleje

Téveszthetőség, jellemzés, változatosság

Barnás szárnyjegye miatt a hasonló méretű (átlagban valamivel kisebb) és vele gyakran azonos élőhelyen előforduló O. coerulescens-szel téveszthető össze elsősorban. Egyes irodalmak faji bélyegként jelzik a szárnyjegyek színárnyalat- és méretbeli különbségét, azonban ez – különösen fotókról – nehezen értelmezhető, és a korral a szárjegy színárnyalata változik. Ennél jobb, de fotókról gyakran szintén nehézkes a potrohszelvényeken lévő keresztirányú mintázat, ami a brunneum esetében inkább két elkülönülő pont, illetve vonalka pár, míg a coerulescens estében egybefüggő vonalka. Öreg, besötétedő egyedeknél ez a bélyeg nehezebben használható. Bár nem minden irodalom emeli ki, az egyik legfontosabb elkülönítő bélyeg a szárnyerezet. Fontos azonban tudni, hogy a két faj között e bélyeg esetében is létezik átmenet (3–4 osztott cella). A szárnyakon az osztott cellák száma és alakja  (a részletfotókon a bekarikázott részek) általában nem szimmetrikus; azt az első szárnyat érdemes az azonosításnál figyelembe venni, ahol több az osztott cella. Ritkán „rendhagyó” brunneum egyedek is vannak, melyeknél csak 1–2 osztott cellát találunk.

A friss egyedek szárnyjegye szennyes halványsárga. Ilyenkor kissé hasonlóak Sympetrum-fajok friss egyedeihez, azonban ezeknél az elülső szárny szegélymezejében (a szárnycsomó és a tor közötti főérre merőlegesen) 11 szegélyharántérnél kevesebb van (általában 7–8), míg az Orthetrum-fajok esetében ezeknek az ereknek a száma minimum 11.

A friss és korai immatur hímek és nőstények hasonló színezetűek, ami a nőstény színezethez áll közel. Ilyenkor elsősorban a potroh alakja, a potrohfüggelékek elhelyezkedése és alakja segíti az ivarok azonosítását.

Immatur–átszíneződő hímeknél az arc még sötétebb, barnás-kékes árnyalatú fehér. Az átszíneződő hímek toroldalán sokáig markánsan elkülönülő fehér folt van.

Legkönnyebb az adult hímek azonosítása, ahol az arc halványan kékesfehér (fehérnek tűnő), a test egyöntetűen hamvas világoskék. Az O. coerulescens hasonló korú hímjei sötétebb árnyalatúak, szürkésebb kékek, és a tor itt ilyenkor még többé-kevésbé barnás; de a legfontosabb, hogy az arc sötétebb, szürkésbarna, foltosodó.

Öregedő és öreg hímeknél az arc sötétedik, sötéten foltosodik, a test, különösen a potroh feketésen megkopik. Ilyenkor nem mindig könnyű az O. coerulescens hímjeitől elkülöníteni, ahol az öregedéssel a tor hamvas-kékes árnyalatú lesz. Ekkor fontos lehet a szárnyerezet összevetése; illetve segítség az is, hogy a brunneum hímek torának és potrohának színárnyalata azonos, míg a coerulescens hímeknél a tor színe egy árnyalattal sötétebb. Öreg (megkopott) hím egyedei hasonlóak lehetnek az O. cancellatum kisebb méretű idős hímjeihez is, főleg amiatt, hogy a korral a szárjegy is sötétedik, bizonyos szögből akár feketének is tűnhet. Megfelelő szögben azonban ilyenkor is látszik, hogy a cancellatum szárnyjegye fekete, míg az brunneum szárnyjegye barnás. E mellett a cancellatum szeme zöldes, míg a brunneum szemének színe kékes árnyalatú.

Coerulescens fiatalabb nőstényei sárgásabb tónusúak, a brunneum nőstények ellenben kissé szürkésbarnás árnyalatúak. A friss–immatur brunneum nőstények toroldalán – a hímekhez hasonlóan – élénk fehér, majd szennyes fehér foltok vannak, melyek sokáig karakteres mintázatot adnak. A friss–immatur coerulescens nőstények esetében a toroldal sárgás, alig mintás; a szárnyakon rendszerint kiterjedt sárgás színeződés van, ami a brunneum nőstények esetében többé-kevésbé hiányzik. Az adult–öreg coerulescens nőstényeknél a szárny sárgás színe nem mindig szembetűnő, illetve hiányzik; és ekkor már a két faj nőstényének színe – a tor oldalának kivételével – meglehetősen hasonló. Felülről az elkülönítésükben ilyenkor a szárnyerezet a legmegbízhatóbb.

Az idősebb nőstények szeme – mindkét faj esetében – szürkéskék, zöldeskék. Öreg nőstények teste olív árnyalattal sötétedik, a tor és a potroh mintázata halványul. Előfordulnak hamvas-kékes bevonatú öreg nőstények is.

Viselkedés, szaporodóhely, fajegyüttes, peterakás

Az élénk színű, revírje közelében tartózkodó hím felfedezése viszonylag egyszerű. Gyakran pihen talajon (pl. földút közepén, szántón, köveken) vagy talaj közelében, de láthatjuk víz fölé hajló növényzeten strázsálva is.
A szinte növényzet nélküli felmelegedő kisvízfolyásokban, ahol csak néhány cm-es a vízmélység – lehet ez akár egy kibetonozott csatorna, mesterséges tavak közötti átfolyás – egyetlen szitakötőfajként lehet jelen, olykor népes populációval. Kissé nagyobb, legalább elszórtan növényzettel borított csermelyekben, kisebb patakokban és folyóvizű csatornákban már rendszerint más fajokkal együtt fordul elő, de itt is a gyorsabb folyású nyíltabb szakaszokon figyelhető meg elsősorban. Mozaikóló élőhelyen gyakran él együtt az O. coerulescens-szel és a Coenagrion ornatum-mal, de előfordulhat szaporodóhelyén Calopteryx virgo és splendens, Libellula depressa, Ischnura pumilio, Sympetrum striolatum is. Kisebb–közepes folyóknál, csatornáknál azokon a szakaszokon jelenik meg, ahol valamilyen – gyakran mesterséges – akadály miatt (pl. hidak közeli kövezések) a víz áramlása felgyorsul. Peterakását sikerült megfigyelni csordogáló trágyalében és tiszta vizű bányató szegélyén is.
A nőstény magánosan, repülés közben a vízbe petézik, de gyakran megfigyelhető „őrzött peterakás”. Ilyenkor a hím a peterakó nőstény közelében röpdös, szitál. Lárvaként áttelelő faj, szükséges számára az állandó vízborítás. A lárva 1(2) évig fejlődik.

Kategória: Hazai fajok | A közvetlen link.