Sympetrum fonscolombii (Selys, 1840) – Atkás szitakötő

Red-veined Darter, Frühe Heidelibelle

Testhossz: 33–40 mm

Repülési időszak (saját tapasztalatok alapján): április vége – október vége

Téveszthetőség, jellemzés, változatosság

Sympetrum-fajok azonosítása általában nagyobb odafigyelést igényel. Olykor előfordul, hogy kisebb termetű Orthetrum-fajok, elsősorban az. O. coerulescens friss és immatur egyedeit tévesztik Sympetrum-fajjal, bár az Orthetrum-oknál az elülső szárny szegélymezejében (a szárnycsomó és a tor közötti főérre merőlegesen) minimum 11 szegélyharántér van, míg Sympetrum-oknál ez jóval kevesebb (általában 7–8).

A Sympetrum fonscolombii nemén belül a termetesebb fajok közé tartozik. A felismerése viszonylag könnyű, bár korábban valószínűleg a gyakrabban félrehatározott (félreismert) szitakötők közé tartozott. Tény, hogy a korai irodalom nem segítette a faj biztos felismerését. Ezekből a munkákból alapvető bélyegek hiányoztak. Elsősorban a S. flaveolum-mal keverték össze; az interneten még manapság is több fonscolombii-t láthatunk „flaveolum” aláírással.

Legfontosabb bélyege az alsó felében fiatalon kékesszürke, szürkéskék, idősebb korban kékes szem. Ez alapján az összes rokon fajtól jól elkülöníthető. Rajta kívül még egy szitakötőfajunknál találunk a szem színében alul és hátul kékes színt, éspedig a Crocothemis erythraea-nál. További hasonlóság e két faj között a szárnyakon kiterjedtebb sárgás szín, de ezeken túl számos különbség akad, melyek alapján az elkülönítés nem okoz nehézséget. Crocothemis-nél a szegélyharánterek száma pl. általában 10.

Sympetrum-okat alapvetően két csoportba lehet sorolni: „fekete lábúak” és „csíkos lábúak”. Érdemes azért megjegyezni, hogy a combtövek a fekete lábú fajoknál is gyakran világosak, illetve előfordul, hogy az első lábak combjain belül világos rész, sáv van. Célszerű tehát a középső, illetve hátsó lábakat nézni, főleg a lábszár részeket. A fonscolombii a csíkos lábúak közé tartozik, tehát a lábak hosszirányban sötét-világos csíkosak. Ez rendszerint jól látszik a képeken, de előfordulhat, hogy egy szemből készült felvételen a lábak sötétnek tűnnek (mivel inkább a hátsó felükön van a világos sávozás); illetve minél öregebb egy állat, annál sötétebb lehet a láb világos sávozása.

Fonscolombii-n a szürkéskék, kék szem mellett néhány további bélyeg is megfigyelhető, melyek alapján a faj akkor is nagy biztonsággal felismerhető, ha esetleg a szem nem látszik jól. Ilyen a hátsó szárnyakon lévő nagyobb sárgás folt – de ha ilyen Sympetrum-ot látunk, fényképezünk, ne feledkezzünk meg a S. flaveolum-mal való összehasonlításról! Fontos különbség a tor oldalának mintázata is. Fonscolombii-nál a légzőnyílás szabad, feketés gyűrű ugyan körülveszi, de nem olvad össze a rajzolatos fekete mintázattal. Bizonyos esetekben segítség lehet a potroh alakja is, ami hímeknél felülről nézve többé-kevésbé párhuzamos oldalú.

Más Sympetrum-fajokhoz hasonlóan a friss és immatur hím és nőstény egyedek színezete hasonló. Friss és immatur állapotban a hím és a nőstény egyedek elkülönítésében a látható ivarszerveken túl – melyek nem minden fotón és minden szögből látszanak – a potrohfüggelékek alakja és elhelyezkedése segít. (Ez mindegyik Sympetrum-fajnál közel azonos.) Már a friss nőstényeken is jól látszanak a fajra – és még a S. flaveolum nőstényeire – jellemző, potroh oldalán húzódó erőteljes fekete csíkok.

A friss egyedek a halványabb, citromsárgás árnyalatú barnássárga színezettel látványosan elütnek – főleg ha együtt mozognak – más Sympetrum-fajok friss egyedeitől.

Az immatur állatok élénk világossárga/narancsbarnás/feketés színezetűek, felül barnásvörös, alul szürkéskék vagy kékesszürke szemmel.

Hímek eleinte élénk, kissé narancsos vörös színezete öreg korban sötétebb, inkább ciklámenes árnyalatú vörösre vált. Toruk oldalán az erősen kontrasztos halványsárga folt idővel egyre kisebb kiterjedésűre zsugorodik. Öreg nőstények színe kissé sötétedik és megfakul. Más Sympetrum-fajokhoz hasonlóan a nőstényeknek idős korukra barnás vagy kissé vöröses potrohú színváltozata alakul ki, de úgy tűnik nem annyira szélsőségesen, mint néhány rokonánál.

Viselkedés, szaporodóhely, fajegyüttes, peterakás

Magyar nevével ellentétben – szemben a S. meridionale-val (lásd ott!) – atkásodás nem (vagy ritkán?) figyelhető meg rajta.
Mediterrán vándorló  faj, mely a meleg déli áramlatokkal – az Anax ephippiger-rel és A. parthenope-val együtt – már akár április vége felé megjelenik hazánkban. Egy-egy idős példánnyal vizektől nagy távolságra is találkozhatunk. Immatur egyedek rendszeresen és néha nagy számban vadásznak vizektől távol, pl. homokpusztákon.
Szaporodásához a sekély szikes tavakat, szikes mocsarakat részesíti előnyben, de gyorsan felmelegedő, növényzettel (pl. zsiókával, sásokkal) közepesen benőtt más tavakban, mocsarakban is előfordul.
A peterakás – rokonaihoz hasonlóan – tandemben, repülés közben történik. Tapasztaltam peterakását tavasszal és nyár végén is. Megfigyeléseimet az irodalommal összevetve a Kárpát-medencében az valószínűsíthető, hogy a tavasszal vízbe kerülő petékből nagyon gyorsan kifejlődnek az imágók, melyek még ugyanazon a nyáron petét raknak. Friss egyedek (néhol tömeges) megjelenése elsősorban nyár végén-ősz elején tapasztalható. Nyitott kérdés, hogy az ősszel vízbe kerülő peték hazánkban képesek az áttelelésre vagy nem. Elképzelhető, hogy enyhe teleken igen, mivel friss egyedét (potenciális szaporodóhelynél) május végén is sikerült már megfigyelnem.

Kategória: Hazai fajok | A közvetlen link.