Sympetrum meridionale (Selys, 1841) – Sárgatorú szitakötő

Southern Darter, Südliche Heidelibelle

Testhossz: 35–40 mm

Repülési időszak (hazai tapasztalatok alapján): május közepe – november eleje (olykor tovább is)

Téveszthetőség, jellemzés, változatosság

Sympetrum-fajok azonosítása általában nagyobb odafigyelést igényel. Olykor előfordul, hogy kisebb termetű Orthetrum-fajok, elsősorban az. O. coerulescens friss és immatur egyedeit tévesztik Sympetrum-fajjal, bár az Orthetrum-oknál az elülső szárny szegélymezejében (a szárnycsomó és a tor közötti főérre merőlegesen) minimum 10 szegélyharántér van, míg Sympetrum-oknál ez jóval kevesebb (általában 6–7).
A fajok azonosítását képes határozókulcs is segíti.

Sympetrum-okat alapvetően két csoportba lehet sorolni: „fekete lábúak” és „csíkos lábúak”. Érdemes azért megjegyezni, hogy a combtövek a fekete lábú fajoknál is gyakran világosak, illetve előfordul, hogy az első lábak combjain belül világos rész, sáv van. Célszerű tehát a középső, illetve hátsó lábakat nézni, főleg a lábszár részeket. A meridionale a csíkos lábúak közé tartozik, tehát a lábak hosszirányban sötét-világos csíkosak. Ez rendszerint jól látszik a képeken, de előfordulhat, hogy egy szemből készült felvételen a lábak sötétnek tűnnek (mivel inkább a hátsó felükön van a világos sávozás); illetve minél öregebb egy állat, annál sötétebb lehet a láb világos sávozása.

A Sympetrum meridionale, a S. striolatum-mal és S. vulgatum-mal együtt a nehezebben azonosítható, határozáskor nagyobb odafigyelést és körültekintést igénylő fajok közé tartozik! Ezt igazolja az interneten található nagy számú félrehatározás is.

Meridionale toroldala – közeli rokonaihoz képest – kevésbé mintázott. Ez hímekre és nőstényekre egyaránt igaz. Legfontosabb bélyege: a tor oldalának alsó középső részén (légzőnyílásnál) egy jól elkülönülő kis feketés gyűrű, illetve fölötte egy sötét pontszerű folt látszik. Ezen a részen egyébként csak vékony feketés varratok vannak. Más fajoknál, így a S. striolatum-nál és vulgatum-nál is vastagabb feketés mintázat zárja körbe a légzőnyílást és környékét, egybefüggő feketés rajzolatot alkotva. A tor oldalán elől és hátul húzódó haránt irányú feketés rajzolat (varrat) meridionale esetében vékonyabb, mint az említett két hasonló fajnál. Segítség lehet még, hogy a meridionale lábain, főleg a hátsó combokon nagyobb kiterjedésű a világos szín, ezért lába a többi fajhoz képest világosabbnak tűnik. Ez azonban csak megfelelő szögben készült fotókon szemléletes; olykor fényképeken a S. vulgatum lábai is világos benyomást kelthetnek. Ugyancsak segítheti a felismerést, hogy hímeknél általában hiányzik vagy csak nyomokban, foltszerűen látható fekete sávozás, illetve minta felül a potroh végén (S8–S9). Más fajok hímjeinél ez mindig jól látható (bár a vulgatum-nál néha csak kis háromszögekből áll). Nőstényeknél ezek a sávok – a többi fajhoz hasonlóan – megvannak. Nőstények felismerésében a hüvelybillentyű alakja és állása is segíthet. A három említett fajt figyelembe véve, a meridionale hüvelybillentyűje legkevésbé áll el a potrohtól.

Még egy bélyeggel szükséges, mégpedig kiemelten foglalkozni, mivel ez számos esetben megtévesztő. Egyes (nyugati) irodalmak – valószínűleg DNy-Európai populációk alapján – nem jelzik meridionale-nél a szemek két oldalán megjelenő, lehúzódó keskeny feketés sávot. Ez a bélyeg egyébként a S. vulgatum egyik legfontosabb faji bélyege. Hazai tapasztalatok azt mutatják, hogy nem ritka meridionale esetében sem a szem melletti fekete rész, bár úgy tűnik, ennek lefutása rövidebb. Önmagában ez a jellemző tehát nem minden esetben különíti el a két fajt!

Nem határozóbélyeg, de éljünk a gyanúperrel, hogy meridionale került a szemünk elé, ha az állat szárnyain kis élénkpiros „gyöngyöket, gyöngysorokat” látunk. Ez a parazita (Arrenurus papillator) kifejezetten jellemző erre a fajra, míg más fajokon – a tapasztalatok szerint – jóval ritkábban telepszik meg.

Más Sympetrum-fajokhoz hasonlóan a friss és immatur hím és nőstény egyedek színezete hasonló. A részletezéstől eltekintve ez nagyjából élénksárgás-barnás (lásd a fotókon!). A nembe tartozó fajok ilyenkor hasonlítanak egymáshoz a legjobban, azonban meridionale-nél a tor oldalának fentebb leírt jellemzői ilyenkor látszanak a legjobban, tehát a faji azonosítás a megfelelő szögben készült képek alapján viszonylag könnyen elvégezhető. Friss és immatur állapotban a hím és a nőstény egyedek elkülönítésében a látható ivarszerveken túl – melyek nem minden fotón és minden szögből látszanak – a potrohfüggelékek alakja és elhelyezkedése segít. (Ez mindegyik Sympetrum-fajnál közel azonos.)

Öreg hímek toroldala egészen sötétbarnára színeződhet. Ilyenkor a mintázat már nehezen vehető ki. Színezetük ekkor hasonló az öreg S. vulgatum hímek színezetéhez. E két faj hímjei abban is hasonlítanak, hogy felülről nézve a potrohuk jól láthatóan beszűkül, ill. a vége felé kiszélesedik, míg a S. striolatum hímek potroha többé-kevésbé párhuzamos oldalú.

Adult–öreg meridionale nőstények potrohának alsó fele, ezüstösen fehéres színű. Ez oldalról rendszerint jól látható. Toruk szintén sötétedik, és megjelenik rajta vöröses elszíneződés. Egyes nőstények potroha felül barnásan, míg más egyedeké kissé vörösesen sötétedik.

Viselkedés, peterakás, szaporodóhely, fajegyüttes

Az egyik leggyakoribb hazai Sympetrum, főleg alföldi területeken. Az őszi időszakban többfelé tömegesen mutatkozik. Ilyenkor gyakran láthatók melegedő egyedei vizektől távolabb, földutak csupasz felszínein is.
A hazai Sympetrum-ok közül a peterakásához a legkevésbé igényli a vizet. Szaporodóhelyéül elsősorban a nyár közepére-végére kiszáradó (de általában nedves talajú), lazább növényzetű (zsiókás, sásos, iszapzsázsás stb.) mocsarak szolgálnak, melyek tavasszal töltődnek fel vízzel.
Szaporodóhelyein gyakran láthatunk Lestes-fajokat, rokonai közül pedig főleg a S. striolatum-mal osztozik.
A peterakás – rokonaihoz hasonlóan – tandemben, repülés közben történik. Az áttelelő képlet a pete; a lárva a gyorsan felmelegedő vízben kb. 3 hét alatt fejlődik ki.

Kategória: Hazai fajok | A közvetlen link.