Szitakötőfajok azonosításának nehézségei

Szitakötőfajok felismerésének, meghatározásának három, egymástól több szempontból is elkülönülő része létezik. Ezek más-más felszereltséget, háttérirodalmat és nem utolsó sorban hozzáállást kívánnak. Lárvák határozásával ez az oldal – legalábbis egyelőre és várhatóan még jó ideig – nem foglalkozik.
A lárva és imágó állapot közötti lépcső, amikor a lárva elhagyja a vizet. Megkapaszkodva egy alkalmas helyen kibújik utolsó lárvabőréből, majd testének felpumpálása és kellő megkeményedése után elrepülve megkezdi imágó életét. Maga után hagyja lárvabőrét, ez az ún. exuvium. Begyűjthető, meghatározható, értékes adatok származhatnak belőle. Érdemes tehát foglalkozni vele, de az oldal – ismét csak legalábbis egyelőre – nem tűzte céljául a lárvabőrök gyakran nem éppen egyszerű meghatározásának hathatós segítését. A Lárvabőrök almenüben található képek a témába némi betekintést nyújtanak; illetve erről továbbiak olvashatóak az Adatgyűjtés menü alatt is.

Kifejlett (imágó) szitakötőink egyes fajai könnyebben, míg mások nehezebben határozhatóak meg. Hozzá kell ehhez tenni, hogy kezdő, haladó és profi szitakötészeknél értelemszerűen más a helyzet, a nehézségi szint eltolódik. Ez az oldal inkább a kezdőknek igyekszik segítséget nyújtani, de a reményeim szerint haladó és talán profi kutatók is találnak benne hasznos információkat. Segítő észrevételeiket köszönettel veszem.

A fajoknál lévő megfogalmazásokban előtérben van a megfelelő fotóról történő azonosítás segítése. Jómagam egyetlen állatot sem fogtam be amiatt, hogy azután nagyítóval folytassam a határozást. Szerencsére erre – a digitális fotózás adta lehetőségek miatt – csak nagyon kivételes esetben lenne, illetve lehet szükség. Persze a kiváló látású és gyors röptű szitakötőket nem mindig könnyű lencsevégre kapni. Ha már belejöttünk a szitakötők fényképezésébe, kitapasztaltuk, hogy fotófelszerelésünk ehhez milyen lehetőséget nyújt, érdemes szem előtt tartani a következőket:

  • nem feltétlen és nem minden faj azonosításához kell kiváló minőségű felvétel;

  • akkor is érdemes rákattintani az állatra ha úgy érezzük reménytelen , mert nem biztos, hogy a határozás szempontjából is reménytelen lesz a kép;

  • különösen igaz ez nagyobb méretű fajok repülő egyedeinél, ahol gyakran egy kissé homályos és távoli röpképről is azonosítható a faj;

  • először készítsünk egy távoli fotót, mert nem biztos, hogy sikerül az állathoz közelebb jutnunk;

  • ha hagyja magát a szitakötő, akkor érdemes róla több felvételt is készíteni, lehetőleg több szögből;

  • általában jó ha látszik a tor oldala és felső része, a potroh felső része, de bizonyos esetekben jó ha kivehető a lábak mintázata, a szárnyerezet és szárnyjegy, a fej oldalról, felülről stb. (az egyes fajok szövegrészeiből és az ábraanyagokból ezek a kívánalmak kiderülnek).

Külföldi könyvpiacokon ma már több olyan szitakötős könyvet találunk és emellett több olyan weboldal is elérhető, melyek jól használhatóak a hazánkban előforduló szitakötőfajok határozásánál is. Az idegen nyelv mellett ezek egy részének hátránya, hogy nem tartalmazzák az összes Magyarországon előforduló fajt. Tetten érhető néhol az is, hogy a leírt, kiemelt bélyegek nyugat-európai populációkra igazak maradéktalanul, a Kárpát-medencében némi kiegészítésre szorulnak.

Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy napjainkban nem egy önjelölt „tudós” akad világszerte, aki az internet adta lehetőségeket kihasználva közzé teszi „meghatározott” szitakötős fotóit. Az ilyen forrásból származó képeket, információkat nem árt óvatosan kezelni!

Mindezeket túl a legnagyobb „problémát” abban látom, hogy a legtöbb határozóból az adult, tehát már szépen kiszíneződött ivarérett, de még nem öreg, megkopott egyedek határozhatóak meg viszonylag gyorsan és nagy biztonsággal, holott a szemünk elé kerülő szitakötőknek ez nem feltétlen a nagyobbik hányada. A legtöbbször ilyen állatok – elsősorban hímek – fotóival találkozunk illusztrációként is, ami érthető, de bizonyos szempontból megtévesztő. A határozást segítő szöveges részekben is gyakran kis hangsúlyt kap a frissen kibújt, az immatur, az átszíneződő és az öreg egyedek jellemzőinek leírása, módszeres bemutatása.
Ezeket szem előtt tartva igyekeztem következetesen tárgyalni és a lehetőségeimhez mérten fényképeken is bemutatni a hazai szitakötőfajok hímjeinek és nőstényeinek öregedéshez kötődő színváltását az első repüléstől a megkopott, pusztulás előtti állapotig.