Ischnura elegans (Vander Linden, 1820) – Kék légivadász

Common Bluetail, Blue-tailed Damselfly, Große Pechlibelle

Testhossz: 30–34 mm

Repülési időszak (hazai tapasztalatok alapján): április közepe (de olykor már március végén megjelennek az elsők) – október eleje 

Téveszthetőség, jellemzés, változatosság

Viszonylag könnyen azonosítható faj, bár méretben és alkatban a család (Coenagrionidae) több tagja is hasonló. Az Ischnura nem idősebb hímjeinek felismerése az elülső szárnyakon lévő  kétszínű (feketés/fehéres) szárnyjegy alapján a legkönnyebb. Amennyiben a szárnyjegy – pl. felülről készült felvételeken – nem látható, az elegans esetében a legjobb támpont a karcsú, S8 kivételével felül végig sötét potroh. Az S8 az idősebb hímeken élénk világoskék. Fontos megjegyezni, hogy kisszitakötőink hímjeinél – de néha a nőstényeknél is – jellemző mintázat a potroh vége felé lévő világos rész, azonban más fajoknál ennek kiterjedése máshova esik. Coenagrion pulchellum nőstények egy típusánál az S8 szintén világos, de itt rendszerint (de nem kivétel nélkül!) találunk az S8-on több-kevesebb sötét rajzolatot. Elegans nőstények felismerését szintén a sötét potroh, ill. az S8 kontrasztos világos (kék vagy világosbarna) foltja segíti. Mindezek mellett támpont lehet az is, hogy elegans-on az ún. „Coenagrion sarkantyú” (Coenagrion spur) gyenge, néha alig kivehető rövid vonal. Friss egyedek esetében sokszor ez a legjobb támpont, mivel Coenagrion-fajoknál a „Coenagrion sarkantyú”már ilyenkor is jól kivehető.

A nem másik hazai fajának, az I. pumilio hímjének potrohán a világos (idősen világoskék) rész kiterjedése máshova esik. Pumilio nőstényeknél – ellentétben az elegans nőstényekkel – az S8 felszíne a potroh többi szelvényéhez hasonlóan sötét színű.

A friss egyedek, főleg nőstények világos részei, elsősorban a toron lévő világos részek és sávok a család több fajához hasonlóan – eleinte sötétebb tónusú rózsás-narancsosak, majd kezdetét veszi az öregedéssel járó színmódosulás, illetve a színváltozatok kialakulása. Friss hímeknél korán megjelenik enyhe kékes, illetve zöldes árnyalat. Eleinte a szemek legfelső része vörösesbarna, ami idővel besötétedik, feketedik. Friss hímek szárnyjegye még nem két színű, a nőstényekéhez hasonló.

Színeződő, korai immatur hímnél a kék szín először az S8-on jelenik meg. A tor oldala eleinte halványzöldes, ciánzöldes. Idősebb hímek esetében nehéz az immatur–átszíneződő–adult határvonalát meghúzni. Öreg hímek torának alapszíne már kék, eltűnik belőle a zöldes árnyalat. Párzókerekekben rendszerint előfordulnak ciánzöldes torú hímek, tehát ez a színváltozat, illetve stádium már adultnak tekinthető. Hímeknél ritkán előfordul, hogy a tor felső része csaknem vagy egyöntetűen sötét, részlegesen vagy teljesen hiányzik a világos sáv.

A faj nőstényei változatosak. Az immatur és adult korhoz kötődő színezetet egyes szakirodalmakban csak színváltozatokként, míg másutt formaként (f.), illetve típusként kezelik. Utóbbiból kiindulva az „A-” és „B-típusú” nőstények immatur változata (f. violacea) kifejezetten dekoratív: az S8 élénk világoskék, a tor világos részei pedig ibolyás-rózsás színűek. Az „A-típusú” adult nőstény (f. typica) a hímhez nagyon hasonló (andromorph) színváltozat. A „B-típusú” (f. infuscans) nőstény zöldes-barnás tónusú, az S8 színezetét is beleértve. (További megfigyeléseket kíván, hogy az inkább zöld, illetve inkább barna színezetű egyedek színe az öregedéssel függ össze, vagy lehetnek ezek is további színváltozatok.) Hazai viszonylatban ritkábbnak tűnik a „C-típus” (f. rufescens-obsoleta, de hasonló egyedeket másutt f. infuscans-obsoleta néven is találunk), mely elsősorban abban különbözik a másik két változattól, hogy a tor oldaláról többé-kevésbé hiányzik (olykor vékonyan megvan) a sötét sáv. E típus színezetében egyébként a „B-típusra” hasonlít; dekoratív immatur változatának (f. rufescens) toroldala narancsos(-rózsás), az S8 pedig világoskék. Azok az idősebb “C-típusú” nőstények, ahol az S8 felső oldala a többi szelvényhez hasonlóan sötétbarna, olykor nagyon nehezen különíthetőek el az I. pumilio hasonló színezetű nőstényeitől.

Oldalról készült képeken nem jelent különösebb gondot az ivarok elkülönítése. A külső ivarszervek mellett az is jól látható, hogy a nőstények szárnyjegye halvány barnás-szürkés (az elülső felük egy árnyalattal sötétebb). Az andromorph („A-típusú”) nőstények és a hímek biztos elkülönítése felülről – ha a szárnyjegy nem látható – problémás lehet, mivel mindkét ivar potrohfüggelékei hasonlóan kicsik. A hímek potrohfüggelékei (itt az alsó pár látszik) a nőstényekéhez képet távolabb állók, karcsúbbak és rendszerint szétállók.

Viselkedés, szaporodóhely, fajegyüttes, peterakás

Országosan elterjedt gyakori faj. Szaporodóhelyétől nagyobb távolságokra ritkán fordul elő, de annak közelében napsütötte nyiladékokon, tisztásokon néhány 100 m távolságig ráakadhatunk.
Széles ökológiai tűrőképességű szitakötőnk, szinte minden állandó vizű álló és lassabban folyó vizünkben megtalálható. Egyes szaporodóhelyeken rövid lárvális fejlődésű második, nyári generációja is szárnyra kap. Ezek az élőhelyek őszre gyakran kiszáradnak.
Élőhelyein számos más kis- és nagyszitakötővel találkozhatunk.
A nőstény a petéket magánosan, vízi növények szöveteibe rakja. Lárva állapotban telel át.
Értékszáma 8-as.

Előfordulási adatok térképen:

Kategória: Hazai fajok | A közvetlen link.