Kislexikon

Ad. – adult

Ivarérett egyed. Szitakötőink egy részénél jellemző az adult kori szín, ami jelentősen különbözik az ezt megelőző immatur színezettől. A kettő között – főként hímek esetében – egy látványos átszíneződő állapot is van. Párzókerekekben olykor láthatunk átszíneződő, sőt immatur színű egyedeket is. Nehéz megmondani, hogy ilyenkor sikeres a megtermékenyítés vagy csak sikertelen próbálkozásról van szó. (A fajok jellemzéseiben és a képeken jelzett adult kifejezés tehát az irodalomban általánosan elfogadott adult színezetre vonatkozik.)

Andromorph

Hímhez hasonló, hímhez közelítő színezetű nőstény egyed.

Átsz. – átszíneződő

Az immatur és az adult kor között lévő (a vége felé valószínűleg már ivarérett) egyed. Az átszíneződés főként hímek esetében látványos, ilyenkor még felfedezhető az immatur színezet, de már egyértelműen látszik a későbbi színezet egy része is. Fontos megjegyezni, hogy a szitakötő imágók élete valójában a kibújás pillanatától az elpusztulásukig folyamatos átszíneződés, de ez – bizonyos fajok esetében – a fent jelzett szakaszban a leglátványosabb.

Coenagrion-sarkantyú

(Angol nyelvű anyagokban Coenagrion “spur”.) Coenagrion-fajokra jellemző rajzolat a tor oldalán, ami olykor segíti a más nembe tartozó fajok elkülönítését.

Előhát

(Angol nyelvű anyagokban pronotum.) A tor első, elkülönült, a középhátnál lényegesen kisebb része. Szerepe elsősorban a légivadászok (Coenagrionidae) családjába tartozó fajok nőstényeinek elkülönítésében van.

Előtor

(Angol nyelvű anyagokban prothorax.) Az előhát alatt oldalt, az elülső lábak ízesülésénél lévő kis terület. Mintázata Lestes-fajoknál segítheti az azonosítást.

Friss

Szitakötők életének rövid, közvetlen a kibújásuk (átváltozás) utáni szakasza. (Angol nyelvű anyagokban teneral.) Lehatárolásának eleje könnyebb a vége viszont gyakran nehéz, a határvonal a friss és már immaturnak tekinthető egyedek között nem mindig egyértelmű. (E két állapot között néhol juvenilis szakaszt is jeleznek.) Friss jelzést használtam a kibújás után már teljesen kialakult (felpumpált potroh és szárnyak), de még az első repülés előtti állapottól addig az állapotig, amíg a testen, elsősorban a szárnyakon felismerhető, hogy az állat még nagyon fiatal. A már repülésre képes friss állatok szárnyain egy ideig még nedves bevonat van, ami sajátos, fényképeken is általában jól látható fénytörést kölcsönöz.

Genus – lásd nem!

Imágó

Kifejlődött, szitakötők esetében repülésre képes egyed.

Imm. – immatur

Az idősebb, de még – elvileg – nem ivarérett, nem adult színezetű (ha ez a színváltás jellemző az adott fajra) egyedeket nevezzük immatur-nak. Sokszor nehéz eldönteni, hogy még inkább immatur vagy már adult egyedről van szó. Az átszíneződő egyedek általában e két állapot közöttiek.

Kisszitakötő vagy egyenlőszárnyú szitakötő

Zygoptera alrend. Hazánkban a színesszárnyú szitakötők (Calopterygidae), a rabló szitakötők (Lestidae), a széleslábú szitakötők (Platycnemidae) és légivadászok (Coenagrionidae) tartoznak ide.
A nagyszitakötőknél karcsúbb alkatúak, és általában kisebb méretűek. Legfőbb jellemzőjük, hogy az első és hátsó szárnyak formája hasonló.

Látható ivari jegyek

A legtöbb szitakötőfajnál adult korban a színezet alapján is könnyű az ivarok elkülönítése. Egyes fajoknál, illetve friss és immatur korban az ivar azonosítása nehezebb. Ilyenkor – az alkati eltéréseken túl – a látható ivarszervek (külső ivarkészülékek), valamint a potrohfüggelékek segítik a hím és nőstény elkülönítését. A látható, külső ivarkészülék a hímek S2 potrohszelvényének alján, illetve a nőstények utolsó potrohszelvényei alatt található.

Nagyszitakötő vagy egyenlőtlenszárnyú szitakötő

Anisoptera alrend. Hazánkban a karcsú acsák (Aeshnidae), a folyami szitakötők (Gomphidae), a hegyi szitakötők (Cordulegastridae), a sárkány-szitakötők (Corduliidae) és a laposhasú acsák (Libellulidae) tartoznak ide.
A kisszitakötőknél zömökebb, és általában nagyobb méretűek. Legfőbb jellemzőjük, hogy az első és hátsó szárnyak formája jól láthatóan eltérő.

Nem

Latinul genus (génusz). Rendszertani egység, a család és a faj között. A kettős nevezéktanban a tudományos (latin) név első tagja.

Ovipositor

Nőstény szitakötők peterakó szerve (fontos része a tojócső), melyet a potroh utolsó szelvényei alatt találunk.

Öreg

(Angol nyelvű anyagokban old.) Az adult és öreg kori színezet közötti különbség általában nem nagy, de bizonyos esetekben olyan bélyegek „tűnnek el” az öregedéssel, melyeket a faj azonosítójaként ismerhetünk. Családonként, nemenként, fajonként más és más lehet az öregedés színezetben, mintázatban mutatkozó hatása, de általában igaz, hogy a szitakötők színei öreg korukra sötétednek, világos mintázatuk gyakran egyre kisebb lesz, végül néhol már alig vagy egyáltalán nem látszik. Öreg egyedek általában kopottasak, szárnyuk gyakran töredezett. (A szárny természetesen fiatalabb egyedeken is sérülhet, tehát ez önmagában nem bizonyítéka az öreg kornak.)

Párzókerék

Párzáskor két ponton – a nőstény feje mögött és a hím S2 szelvényének alsó részénél – összekapcsolódott hím és nőstény egyed. A páros ilyenkor jellegzetes „szív alakot” formáz.

Potrohfüggelékek

Kis- és nagyszitakötők határozásánál is fontos testrészek, a potroh legvégén. Hímeknél minden esetben van alsó és felső potrohfüggelék. Előbbi páros, az utóbbi lehet egy vagy kettő. Nőstényeknél általában csak kettő felső potrohfüggelék van. A potrohfüggelékek alakja és elhelyezkedése segítheti az ivarok felismerését.

Potroh szelvényezettség – lásd S1–S10!

Pronotum – lásd előhát!

Revírtartó lásd territoriális viselkedés!

S1–S10 – potroh szelvényezettség

Szitakötők potroha (lárváknál és imágóknál egyaránt) 10 szelvényből áll melyeket az irodalom nagy „S”-sel jelöl és a tortól kiindulva számoz. Az S1, illetve S10 gyakran jóval rövidebb, mint a további szelvények. A szelvényeken több fajnál is előforduló sötét, gyűrűszerű mintázat a szelvényhatár felismerésekor megtévesztő, félrevezető lehet. Az ábrán a vonalak kb. a szelvények közepére mutatnak. A potroh egyes szelvényeinek színe, mintázata gyakran fontos bélyeg.

Szárnycsomó

Szárnyjegy

Szegélyharántér

A szárnycsomó és a tor közötti főérre (szárnycsomó előtti ér) többé-kevésbé merőlegesen álló ér.

Tandem

Hímből és nőstényből (kivételesen hímekből) álló páros, ahol a hím elől, a nőstény pedig mögötte van. Nagyszitakötőknél a hím nyakszirtnél, kisszitakötőknél az előtornál ragadja meg a nőstényt. A tandem általában a párzást (párzókereket) előzi meg, de több fajnál a peterakás is tandemben történik.

Territoriális viselkedés

A szaporodóhelyen számos szitakötőfaj adult hímje foglal el, majd őriz egy területet (revírt, territóriumot). Egyes fajok fel-alá járőröznek, míg mások kiülnek egy rendszerint jól látható magasabb pontra (víz fölé hajló nádszál, vízben álló karó, vízparti kő stb.) ahonnan szemmel tartják területüket, elűzik a betévedt hímeket, illetve párosodás céljából próbálják elkapni a berepülő nőstényeket. Néhány faj hímje ilyenkor a más fajhoz tartozó szitakötőket is igyekszik elzavarni.
A revírben strázsáló hímeket általában könnyebb megfigyelni. Jellemző, hogy megzavarva néhány kört repülnek, majd a kedvenc őrhelyükre szállnak vissza.

Vállfoltok

Torháton lévő, a tor alapszínénél világosabb, fejhez közelebb eső két folt. (Angol nyelvű anyagokban antehumeral vagy shoulder stripes; de angolul ugyanígy nevezik a toron felül végig húzódó világos sávokat is.)