Szitakötőfajok azonosításának nehézségei

 

Szitakötőfajok felismerésének, meghatározásának három, egymástól több szempontból is elkülönülő területe létezik: lárva, lárvabőr (exuvium), imágó. Ezek más-más felszereltséget, szakirodalmat és nem utolsó sorban hozzáállást kívánnak. Lárvák határozásának segítése nem tartozik az oldal céljai közé.
A lárva és imágó állapot közötti átmenet, nagyon rövid életszakasz a kibújás. Ekkor a lárva elhagyja a vizet, majd megkapaszkodva egy alkalmas helyen kibújik utolsó lárvabőréből és testének felpumpálása, kellő megkeményedése után elrepülve megkezdi imágó életét. Maga után hagyja lárvabőrét, ez az ún. exuvium. Általában könnyen begyűjthető, a legtöbb esetben meghatározható, értékes adatok származhatnak belőle. Érdemes tehát foglalkozni vele. A Lárvabőrök almenüben található képek e témakörbe nyújtanak betekintést; illetve e szakterületről továbbiak olvashatóak az Adatgyűjtés menü alatt.

Kifejlett (imágó) szitakötőink egyes fajai könnyebben, míg mások nehezebben határozhatóak meg. Hozzá kell ehhez tenni, hogy kezdő, haladó vagy profi szitakötészeknél értelemszerűen más a helyzet, a nehézségi szint eltolódik. Weboldalam inkább a kezdőknek, középhaladóknak próbál segítséget nyújtani, de reményeim szerint profi kutatók is találnak néhol hasznos információkat. Segítő észrevételeiket köszönettel veszem.

A fajoknál lévő megfogalmazások elsődleges célja a megfelelő fotóról történő azonosítás segítése. Egyetlen állatot sem fogtam be amiatt, hogy nagyítóval folytathassam a határozást. A részletfotókat tartalmazó ábraanyagok természetes körülmények között lefényképezett egyedek felvételeiből, megfelelő képkivágásokból állnak össze.
Tény, hogy a kiváló látású és gyors röptű szitakötőket nem mindig könnyű lencsevégre kapni. Ha már belejöttünk a szitakötők fényképezésébe, kitapasztaltuk, hogy fotófelszerelésünk ehhez milyen lehetőséget nyújt, érdemes szem előtt tartani a következőket:

  • nem feltétlen és nem minden faj azonosításához kell kiváló minőségű felvétel;

  • akkor is érdemes rákattintani az állatra ha úgy érezzük reménytelen , mert nem biztos, hogy a határozás szempontjából is reménytelen lesz a kép;

  • különösen igaz ez nagyobb méretű fajok repülő egyedeire, ahol gyakran egy kissé homályos és távoli röpképről is azonosítható a faj;

  • először készítsünk egy távoli fotót, mert nem biztos, hogy sikerül az állathoz közelebb jutnunk;

  • ha hagyja magát a szitakötő, akkor érdemes róla több felvételt is készíteni, lehetőleg több szögből;

  • általában jó ha látszik a tor oldala és felső része, a potroh felső része, de bizonyos esetekben jó ha kivehető a lábak mintázata, a szárnyerezet és szárnyjegy, a fej oldalról, felülről stb. (az egyes fajok szövegrészeiből és az ábraanyagokból ezek a kívánalmak kiderülnek).

Külföldi könyvesboltokba, webes könyvárusoknál több olyan szitakötős könyvet találunk, illetve ma már egyre több olyan weboldal érhető el melyek jól használhatóak a hazánkban előforduló szitakötőfajok határozásánál is. Az idegen nyelv mellett ezek egy részének érthető hátránya, hogy nem tartalmazzák az összes Magyarországon előforduló fajt. Tetten érhető néhol az is, hogy a leírt, kiemelt bélyegek nyugat-európai populációkra igazak maradéktalanul, a Kárpát-medencében némi kiegészítésre szorulnak.

Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy napjainkban nem egy önjelölt „tudós” akad világszerte, aki az internet adta lehetőségeket kihasználva közzé teszi „meghatározott” szitakötős fotóit. Az ilyen forrásból származó képeket, információkat nem árt óvatosan kezelni!

Mindezeket túl a legnagyobb problémát abban látom, hogy a legtöbb szitakötőket részletesebben bemutató kiadványból az adult, tehát már szépen kiszíneződött ivarérett egyedek határozhatóak meg (ismerhetők fel) viszonylag gyorsan és nagy biztonsággal, holott a szemünk elé kerülő szitakötőknek ez nem feltétlen a nagyobbik hányada. A legtöbbször ilyen állatok – elsősorban hímek – fotóival találkozunk illusztrációként is, ami érthető, de bizonyos szempontból megtévesztő. A határozást segítő szöveges részekben is gyakran kis hangsúlyt kap a frissen kibújt, az immatur, az átszíneződő és az öreg egyedek jellemzőinek leírása, módszeres bemutatása.
Ezeket szem előtt tartva igyekeztem következetesen tárgyalni és a lehetőségeimhez mérten fényképeken is bemutatni a hazai szitakötőfajok hímjeinek és nőstényeinek öregedéshez kötődő színváltását az első repüléstől a megkopott, pusztulás előtti állapotig.