Orthetrum cancellatum (Linnaeus, 1758) – Vízi pásztor

Black-tailed Skimmer, Großer Blaupfeil

Testhossz: 44–50 mm

Repülési időszak (hazai tapasztalatok alapján): május közepe – szeptember közepe

Téveszthetőség, jellemzés, változatosság

Az Orthetrum nembe tartozó 4 hazai faj közül a kettő kisebbnél (O. brunneum, O. coerulescens) az idősebb imágók szárnyjegye világosabb barnás, a másik kettő, ezeknél termetesebb fajnál – így az O. cancellatum-nál is – fekete. Öreg, az átlagnál nagyobb méretű O. brunneum hímek – melyeknél az arc már sötétedik, sötéten foltosodik, a test, különösen a potroh feketésen megkopik – kissé hasonlóak lehetnek a cancellatum kisebb méretű idős hímjeihez. Főleg akkor merülhet ez fel, ha a fénykép szöge miatt az amúgy is kissé besötétedett barna szárnyjegy feketésnek tűnik. Ilyenkor segítség lehet, hogy a cancellatum szeme zöldes, esetleg ciános, míg a brunneum szemének színe kékes árnyalatú.

A hasonló méretű, kissé karcsúbb, hasonlóképpen gyakori O. albistylum mindkét ivaránál a potroh legvége fehéres. Hímeknél a felső potrohfüggelékek többé-kevésbé, de általában jól láthatóan fehéresek; nőstényeknél pedig a potrohfüggelékeken túl az S10 szelvény felső része is fehéres. Cancellatum hímek és nőstények potrohfüggelékei feketék; de nőstényeknél a köztük lévő potroh részlet sokszor egészen világos, ami fotón megtévesztő lehet. Kevésbé látványos, illetve képeken sokszor nehezebben látható, hogy az albistylum mindkét ivarának toroldala karakteresen mintázott, foltos, míg cancellatum-nál ez a rész sokkal kevésbé mintás. Cancellatum immatur hímjei és nőstényei élénken aranysárgás/feketés mintásak, az ilyen korú albistylum hímek és nőstények összességében halványbarnásabb tónusúak.
Olykor előfordulnak albistylum hímek, melyeknek nem fehér, hanem – a potroh végének többi részéhez hasonlóan – fekete a potrohfüggeléke. A leginkább ezek téveszthetőek össze cancellatum hímekkel, különösen átszíneződő korukban. Ilyenkor sokat segít a tor oldalának mintázata, illetve az is, hogy az albistylum torhátán a szárnyak között a tor többi részénél világosabb, jól kivehető sáv húzódik. Ilyen fehéres kontrasztos sáv nincs a cancellatum hímek torhátán. Kisebb eltérés még, hogy albistylum S7 (már sötét) szelvények közepén gyakran látható keskenyebb elválasztó világos sáv. Ez az adult egyedeken is általában jól kivehető; de az öreg egyedeken rendszerint már nem látszik. Cancellatum-nál ugyanitt nincs határozott világos elválasztó minta, inkább csak külön álló kisebb foltok.

Cancellatum hímjei esetleg összetéveszthetők a hasonló megjelenésű Libellula fulva hímekkel is. Mindkét faj adult–öreg hímjeinél feketés a szárnyjegy, sötét a tor és hamvas-kékes, fekete végű a potroh. Alapvető különbség, hogy a Libellula nemnél (mindkét ivarnál) a szárnyak, különösen a hátsó szárnyak tövénél nagyobb barnás foltok vannak, melyek Orthetrum-fajoknál hiányoznak. E mellett markáns különbség van az arc és a szemek színében is. Idősebb fulva hímek szeme kékesszürke, arca feketés (néha koromfekete), cancellatum hímek szeme zöldes, ciános, arca világosabb.

A friss és immatur hímek és nőstények hasonló színezetűek, ami a nőstény színezetéhez áll közelebb. Ilyenkor elsősorban a potroh alakja, a potrohfüggelékek elhelyezkedése és alakja segíti az ivarok azonosítását. Hímek felső potrohfüggelékei egymáshoz közel vannak, és a potroh síkjához képest lefelé hajlanak. Nőstények potrohfüggelékei egymástól távolabb és kb. a potroh síkjában állnak.

Frissebb adult hímek potrohának szegélyénél viszonylag hosszan megmaradnak kisebb sárgás, sárgásvörös foltok. (Ezek a megmaradó világos foltok az albistylum hímeknél fehéresek.) Adult hímek tora barnás színezetű, ami az öregedéssel egyre inkább hamvas-kékesre színeződik. Az öreg nőstények teste olív, sőt néha hamvasan kékes árnyalattal jelentősen besötétedik, mintázatuk fakul.

Viselkedés, szaporodóhely, fajegyüttes, peterakás

Gyakori faj, az O. albistylum-mal sokszor együtt fordul elő. Immatur és vadászó egyedekkel találkozhatunk vizektől távolabb is, de szaporodóhelyétől általában csak kissé, néhány 100 méterre távolodik el. Tavak közelében lévő földutak nyílt felszínű részein előszeretettel pihen meg, de közeli, napsütötte cserjés-kórós területeken is rendre látható.
Az adult, revírjüket őrző hímek megfigyelése nem okoz gondot. Felriasztva és járőrözés után is rendszerint a megszokott, általában jól látható őrhelyükre ülnek vissza. Ez gyakran egy vízparti csupasz kő, horgászstég, kikötött csónak, leszúrt karó stb.
Élőhelyének vízminőségére nem túl igényes, meglehetősen tág ökológiai tűrőképességű faj. A bizonyos mértékig szennyezett vizeket is elviseli. Nagyobb állóvizeinkben – beleértve a halas- és horgásztavakat, tározókat – szinte mindenhol megtaláljuk. Olyan friss építésű vagy megkotort tavakban is gyorsan megjelenik, ahol még nem vagy alig található szegély- és hínárnövényzet. Megél lassabb vízfolyású csatornákban, folyókban is.
Szaporodóhelyein általában számos további kis- és nagyszitakötővel találkozhatunk, különösen akkor, ha azok növényzete gazdagabb. Rossz vízminőségű tavaknál viszont inkább csak néhány fajjal, így például Ischnura elegans-sal társul.
A nőstény a petéket magánosan, röptében, potrohának végét a vízbe mártogatva rakja. Olykor a hím a közelben szitálva őrzi a peterakást. Lárvaként telel át, a lárva 2–3 évig fejlődik.

Kategória: Hazai fajok | A közvetlen link.