Sympetrum pedemontanum (Müller in Allioni, 1766) – Szalagos szitakötő

Banded Darter, Gebänderte Heidelibelle

Testhossz: 2835 mm

Repülési időszak (irodalom alapján): június közepe – október eleje (talán tovább is)

Téveszthetőség, jellemzés, változatosság

Sympetrum-fajok azonosítása általában nagyobb odafigyelést igényel, de ez alól e faj kivételnek tekinthető. Rokonaitól, sőt szinte az összes európai szitakötőfajtól eltérően szárnyain széles, idősen sötétebb barnás szalagszerű foltok vannak. Ez mindkét ivarra jellemző.

Sympetrum-okat alapvetően két csoportba lehet sorolni: „fekete lábúak” és „csíkos lábúak”. Érdemes azért megjegyezni, hogy a combtövek a fekete lábú fajoknál is gyakran világosak, illetve előfordul, hogy az első lábak combjain belül világos rész, sáv van. Célszerű tehát a középső, illetve hátsó lábakat nézni, főleg a lábszár részeket. A pedemontanum a fekete lábúak közé tartozik és az egyik legkisebb Sympetrum-faj. Bár a szárnyon lévő mintázat a gyors, könnyű azonosítást lehetővé teszi, néhány további jellemzőt is érdemes megemlíteni. Pedemontanum hímek potroha – felülről nézve – viszonylag széles, fokozatosan szélesedve kb. az alsó negyedénél a legszélesebb. Jellegzetes a szárnyjegy is, ami adult hímeknél élénk, sötétebb rózsaszín, nőstényeknél fehéres, halványsárga.

Más Sympetrum-fajokhoz hasonlóan a friss és immatur hím és nőstény egyedek színezete hasonló. A részletezéstől eltekintve ez általában élénksárgás-barnás, bár a pedemontanum-nál a friss egyedek színezete kissé fakóbb. Fontos tudni, hogy az éppen kibújt egyedeknél a szárnyak szalagszerű mintázata még nagyon halvány, bizonyos szögből alig látható. Friss és immatur hímek szárnyjegye a nőstényekéhez hasonlóan fehéres, fehér.

Friss és immatur korban a hím és a nőstény egyedek elkülönítésében a látható ivarszerveken túl – melyek nem minden fotón és minden szögből látszanak – a potrohfüggelékek alakja és elhelyezkedése segít. (Ez mindegyik Sympetrum-fajnál közel azonos.)

Friss egyedek szeme felül üvegesen halvány sárgásbarna, immatur egyedek szeme szürkésen barnásvörös, az idősebb hímeké sötétebb vörösbarna, idősebb nőstényeké sárgásbarna.

Öreg egyedek szárnyainak szalagszerű mintázta világosabb, kifakult. Öreg hímek tora erősen besötétedik, a toroldal mintázata ilyenkor már alig látható. Öreg nőstények teste fakóbb, sötétebb tónusú, szárnyjegyük halványrózsás.

Viselkedés, szaporodóhely, fajegyüttes, peterakás

A fajra vonatkozó megfigyelésem kevés és zömmel nem hazai. Hazánkban a ritka, kiemelt figyelmet érdemlő szitakötőfajok közé tartozik.
Rokonaihoz képest lassabb röptűnek tűnik és általában alacsonyabb növényzetben, inkább a talaj közelében tartózkodik. Szaporodóhelyétől távolabb, kórós kaszálókon is megfigyelhető.
Az irodalom szerint hazánkban a dúsabb növényzetű kisebb vízfolyásokban, átöblítődő holtágakban, olykor bányagödrökben tenyészik.
A peterakás – rokonaihoz hasonlóan – tandemben, repülés közben, az áttelelés pete alakban történik. A lárva néhány hónap alatt kifejlődik.

Kategória: Hazai fajok | A közvetlen link.