Sympecma fusca (Vander Linden, 1820) – Erdei rabló

Common Winter Damsel, Gemeine Winterlibelle

Testhossz: 34–39 mm

Repülési időszak (hazai tapasztalatok alapján): március közepe – november vége

Téveszthetőség, jellemzés, változatosság

Kisebb gyakorlattal is könnyen azonosítható faj. Színezetében – a nászidőben kékes szemet leszámítva – csak krémfehér, barnás, illetve bronzos színek vannak, melyek jól elkülönítik a hasonló méretű és alkatú kisszitakötőtől. (Fiatalabb egyedeken bizonyos szögből, ha úgy esik a fény, a fémes mintázat lehet zöldes árnyalatú is.)

Néhány légivadászfaj nősténye – pl. Ischnura elegans – lehet barnás, de ezek tor és potrohmintázata jelentősen eltérő. Felismerésében segítséget nyújthatnak a viszonylag nagy, többé-kevésbé keskeny téglalap alakú barnás (hímeknél sötétebb) szárnyjegyek is, melyek összecsukott szárnytartásban nem vagy csak kissé fednek.

Friss egyedek szeme üvegesen világosbarna-szürke, tor és potroh mintázata halványabb. Eleinte a tor felső részén apró, sötét, szemölcsszerű pontozás figyelhető meg. A korai immatur egyedek szeme felül világosbarna, alul szürkés, mintázatuk élénk, a sötét színek bronzosak. Ilyenkor még mindkét ivar potrohfüggeléke világos, fehéres. Az immatur/adult határvonal meghúzása e fajnál az átlagosnál is nehezebb. Biztosan adultnak tekinthetőek az áttelelt egyedek; az áttelelés előtti, de már nem fiatal egyedeket az átmeneti immatur–adult kategóriába soroltam. Az öregebb egyedek színei fakóbbak, mintázatuk kevésbé kontrasztos; potrohfüggelékeik fokozatosan sötétednek. Nagyon öreg egyedeknél a toron lévő világosabb sáv szinte teljesen besötétedik, a sötétebb barna részek pedig még sötétebbek, olykor szinte feketék lesznek. Szárnyjegyük szintén besötétedik. Tavasszal, nászidőszakban a szem felső része kékes színt ölt. Hímeknél ez élénkebb, kiterjedtebb, nőstényeknél gyakran halvány, néha alig látható.

Az ivarok színezete hasonló, elkülönítésük (fotókról) legegyszerűbben a potrohfüggelékek alapján lehetséges. A hímek felső potrohfüggelékei – családra jellemzően – nagyok, ívesen, szinte körszerűen összehajlók. A nőstények potrohfüggelékei szintén viszonylag nagyok, párhuzamosan állók vagy szétállók, hegyesedők.

Viselkedés, szaporodóhely, fajegyüttes, peterakás

Az egyetlen imágóként áttelelő hazai szitakötő. Enyhébb, napsütéses téli napokon akár havas időszakban is megfigyelhetjük. Országosan elterjedt gyakori faj. Nyári–őszi hónapokban gyakran látható szaporodóhelyétől nagy távolságokra, erdős vidékeken és lakott területeken is.
Repülési időszaka június első felében nagyjából tíz napra megszakad, mivel az adult (öreg) egyedek május vége felé elpusztulnak, az új generáció pedig általában június második felében jelenik meg.
Közeli rokona a S. paedisca egyelőre nem került elő hazánkban. Megjelenése, előfordulása nem kizárt, elsősorban az ország ÉK-i felében esélyes.
Szaporodóhelyét tekintve nem válogatós, erősen szikes tavakban is megél. Kedveli a gyorsabban felmelegedő, dús növényzetű állóvizeket.
Élőhelyén számos más kis- és nagyszitakötővel találkozhatunk.
Peterakása tandemben történik. A nőstény a petéket főleg elhalt vízi növényekbe, valamint korhadó uszadékba rakja. A faj lárvaállapota rövid, mindössze 2–3 hónapig tart.
Értékszáma 8-as.

Előfordulási adatok térképen: