Chalcolestes viridis (Vander Linden, 1825) – Zöld rabló

Lestes viridis (Vander Linden, 1825)
Incl.: Keleti zöld rabló Chalcolestes (Lestes) parvidens (Artobolevski, 1929)

Western and Eastern Willow Spreadwing, Willow Emerald Damselfly,
Westliche und Östliche Weidenjungfer, Weidenjungfer

Testhossz: 39–48 mm

Repülési időszak (saját tapasztalatok alapján): június közepe – november eleje

Téveszthetőség, jellemzés, változatosság

A rabló nem (Lestes és Chalcolestes) felismerése kis gyakorlattal viszonylag könnyű. A nem fajaira pihenő helyzetben szétnyitott szárnytartás jellemző. (Érdemes azért megjegyezni, hogy friss és néha öreg egyedeket összecsukott szárnyakkal is láthatunk.) További jellemző vonás a hímek nagy és ívesen összehajló két felső potrohfüggeléke; valamint a nőstények potrohvégének a megszokottnál is erőteljesebb, még „bunkószerűbb” megvastagodása.

Lestes- és Chalcolestes-fajok eleinte sárgás árnyalatú fémes zöld színe az öregedéssel egyre inkább sötétebb, bronzos színre vált. Ez hímeken és nőstényeken egyaránt megfigyelhető.

A továbbiakban valójában kettő fajról – Ch. viridis és Ch. parvidens – olvashatunk. Utóbbit hosszú ideig a viridis alfajaként ismertük, de napjainkban a kutatók általában önálló fajként kezelik. Ezzel együtt szinte mindenhol jelzik, hogy a kisebb morfológiai és ökológiai eltérések mellett vannak átmeneti egyedek, nagy valószínűséggel létezik (és néhol talán nem is olyan ritka) a két taxon hibridje. Megfigyelések szerint hazánkban mindkét faj tenyészik. Elkülönítésükhöz igyekszem támpontot adni, bár ehhez kiváló minőségű, nagy felbontású közeli felvételekre van szükség.

A Chalcolestes, illetve Lestes nemen belül a fajok biztos elkülönítése – különösen friss állapotban – alaposabb szemrevételezést igényel. Elsőként érdemes a fej hátoldalát, a szemek mögötti részt megnézni, mert ennek színe általában kortól függetlenül jól használható bélyeg. Viridis-nél és parvidens-nél ezen a részen immatur kortól sötétebb, hamvas kékesszürke színt látunk, mely két rokonát (L. barbarus, L. virens) azonnal kizárja, ugyanis azoknál világos, sárgás ez a terület. Fontos megjegyezni, hogy e terület színe idővel sötétedik, sárgából előbb világosbarnás, majd a kifejezetten öreg egyedeknél sötétbarna, illetve sötétbarnán hálózatosan erezett vagy foltos lesz. Ez alapján a bélyeg alapján ilyenkor nehezebb lehet az elkülönítés. Szerencsére további támpontok is a rendelkezésünkre állnak, melyek e bélyeg nélkül is a segítségünkre vannak. Ezekről a jelzett fajoknál olvashatunk. Ugyancsak fontos kiemelni, hogy friss Chalcolestes-eknél ez a terület foltosan halványszürkés-sárgás, ami esetleg megtévesztő lehet.

A kissé hasonló, valamivel kisebb Lestes sponsa-nál és L. dryas-nál a szem mögötti terület hasonló színezetű. Hímeknél segítség lehet, hogy a Chalcolestes-ek felső potrohfüggeléke – legalább felül – fehéres, míg a sponsa és dryas potrohfüggeléke – idősebb korban – egyöntetűen sötét. Adult dryas és sponsa hímeken megjelenik hamvas-kékes bevonat, ami Chalcolestes-ekről hiányzik.
A nőstények elkülönítése nehezebb. Chalcolestes-ek toroldalán (a hímekén is!) előre mutató, néha kissé íves, csapszerű, tüskeszerű mintázat van. Sponsa és dryas toroldalán ugyanott csak rövidebb tüske vagy kisebb sarkos törés található. A szárnyjegyek színe nagymértékben a fényviszonyok és a kor függvénye, megbízható bélyegként nem mindig használható.

Friss egyedek szárnyjegye szennyesfehér-halványsárgás. Később a szárnyjegy egyszínű világosbarna, majd a korral sötétedik. Friss és korai immatur hímeknél a potroh felső függelékei még egészében fehéresek, a később feketés részek is csak halványabb szürkések. Fiatalabb egyedek szeme barnás; az idősebb hímek szeme felül kékes. Az öreg hímek torán lévő vékony világos sávok besötétednek, végül teljesen eltűnnek, illetve inkább sötétebb sávokként láthatóak. A tor alsó, világos részei szintén sötétednek, végül ciános-sárgás, zöldes, árnyalatot öltenek.

A két Chalcolestes-faj elkülönítése az átmeneti alakok figyelmen kívül hagyása után sem könnyű. Hímeknél a felső és jóval kisebb alsó potrohfüggelékek vizsgálata szükséges. Viridis-nél a felső potrohfüggelékek oldalára is kiterjed a sötét szín, parvidens-nél viszont csak a potrohfüggelékek csúcsi része feketés. E mellett viridis-nél a függelék belső oldalán, a csúcsától kb. egyharmad távolságra határozott dudor van, ami parvidens-nél jóval kisebb (alig érzékelhető). Parvidens alsó (felfelé hajló) potrohfüggelékei kifejezetten hegyesek, míg viridis-nél e függelékek tompább végűek. A nőstények elkülönítése még nehezebb (fotókról legalábbis): viridis peterakó szervén (ovipositor) alul a vége felé 10–14 apró, tüskeszerű kinövés van, parvidens-nél viszont csak 6–8.

Viselkedés, szaporodóhely, fajegyüttes, peterakás

Szaporodóhelyétől nagyobb távolságokra ritkán kóborol. Míg a Lestes-fajokat elsősorban alacsonyabban, lágyszárú mocsári növényzetben figyelhetjük meg, addig a Chalcolestes-fajok gyakran pihennek fákon, cserjéken jóval szemmagasság fölött. Erdei környezetben lévő kisebb tavaknál érdemes tehát szitakötőzés közben fölfelé is tekinteni.
Megfigyelések szerint vegyes populációk esetén a parvidens reggel, a viridis inkább délután aktív.
A gyorsan felmelegedő, sekély, nyár közepére olykor teljesen kiszáradó, növényzettel közepesen vagy dúsan benőtt mocsarakban szaporodnak, azonban – peterakásukból adódóan – csak azok a tavak, tócsák, csatornák, vizesárkok stb. alkalmasak számukra, melyek cserjékkel, fákkal legalább részben benőttek vagy közvetlen szomszédosak.
Szaporodóhelyeik változatosak, a legtöbb helyen számos további kis- és nagyszitakötővel is találkozhatunk, de lehetnek olyan kiszáradó tócsák, sőt mélyebb keréknyomok is, ahol más faj nem fordul elő.
Peterakásuk tandemben történik. A nőstény a petéket vízben vagy közvetlen vízparton álló fásszárúak – a megfigyeléseim szerint füzek (Salix spp.), mezei szil (Ulmus minor), fekete bodza (Sambucus nigra) – szöveteibe rakja, akár 2–3 méter magasságban. Az irodalom peterakásra alkalmasként említi még a kutyabengét (Frangula alnus), a somokat (Cornus spp.), a nyíreket (Betula spp.) és az égereket (Alnus spp.) is. Olyan helyen is megfigyelhető peterakás, ahol peterakáskor száraz az élőhely. (Néhol megemlítik, hogy a parvidens esetleg nem fásszárúkba is petézhet.)
Pete alakban telel át, a lárva a következő évben, néhány hónap alatt fejlődik imágóvá.

Kategória: Hazai fajok | A közvetlen link.