Aeshna grandis (Linnaeus, 1758) – Nagy acsa

Brown Hawker, Braune Mosaikjungfer

Testhossz: 70–77 mm

Repülési időszak (saját tapasztalatok és szakirodalom alapján): június vége – október eleje

Téveszthetőség, jellemzés, változatosság

Nagyobb termetű karcsú acsa, méretét tekintve nem sokban marad el az Anax imperator-tól. A viszonylag könnyen azonosítható szitakötőink közé tartozik. Barna, vörösesbarna színezetéhez párosuló aranybarna szárnyai röptében is segítik felismerését. A hasonló méretű (valamivel kisebb) és szintén barna alaptónusú Ae. isoceles repülési időszaka is eltérő, mivel e faj tavaszi–nyári szitakötő, míg a grandis nyári–őszi faj. Átfedés azért van (1–2 hét is lehet) a két faj repülési időszaka között és egyazon élőhelyen is előfordulhatnak, tehát fontos alaposabban megnézni a különbségeket. A grandis szárnyerezete is élénk aranybarna, míg az isoceles szárnyerezete halványabb sárgás, illetve szürkés-feketés, repülés közben nem feltűnő. Adult hím grandis színezete sötétebb vörösbarna, a szárnytöveknél és a potrohán, valamint barnás szemén felül élénk kék foltok vannak. Az isoceles mindkét ivarának alapszíne sárgásbarna (öregen sötétebb), szeme zöld (öregen ciános); kék szín a testén sehol nem jelenik meg. Grandis nőstények alapszíne az isoceles-hez képest sötétebb; potrohuk oldalán kontrasztos halványsárga vagy fehéres foltok vannak. Isoceles nőstények potrohának mintázata más. Különbözik a két faj S2 potrohszelvényének mintázata is. Isoceles mindkét ivaránál ezen a részen felül egy többé-kevésbé ék-háromszög alakú sárga foltot láthatunk, ami a grandis-nál hiányzik.

További Aeshna és Anax fajainktól – az egészében barnás alapszínen túl – a tor és potroh mintázatában is nagymértékben különbözik.

Mindkét ivar barnás, de a hím vörösesbarna, öregedve egyre sötétebb; a nőstény színei kissé világosabbak, fiatalabb korban sárgásabbak. Nőstényekről – a szárnyak tövénél lévő világoskék foltokat leszámítva – hiányozhat a kék szín, de egyes nőstényeken a szemeken megjelenik kékes árnyalat, illetve a potrohon (S1-S2 és oldalt) is halványkék foltok vannak. További megfigyeléseket kíván, hogy nőstényeken a kék szín megjelenése színváltozat, vagy az öregedés velejárója.

Az öregedéssel összefüggő színváltozás nem túl jelentős. Nagyon friss egyedek szárnya még alig sárgás, szemük üvegesen szürkésbarna, de lehet enyhén zöldes tónusú is. A hímeken a kék szín – a szemet leszámítva – gyorsan megjelenik.

Viselkedés, szaporodóhely, fajegyüttes, peterakás

Hazánkban nem gyakori faj, ismereteink szerint az ország Ny–ÉNy-i részén fordul elő.
Igényli élőhelyének és szaporodóhelyének legalább részleges árnyékoltságát, ezért rendszerint erdős–ligetes környezetben találjuk. Immatur, illetve vadászó egyedek láthatóak víztől távolabb, erdei utakon és tisztásokon is, de a legkönnyebb az adult hímek és peterakó nőstények szaporodóhelyen történő megfigyelése. Napsütéses, de nem túl meleg időben a revírtartó hím – a szegélynövényzeten olykor megpihenve – folyamatosan járőrözik a víz felett. Meleg órákban jellemző, hogy az egész populáció árnyékolt erdőszegélyben, zárt erdőben pihen.
Hazánkban a dúsabb növényzetű átöblítődő vagy lassú folyású, láposodó csatornákban, holtágakban, olykor erdei tavakban, víztározókban szaporodik.
Élő-, illetve szaporodóhelyein számos más kis- és nagyszitakötővel találkozhatunk. A nőstény a petéket magánosan, különféle élő vagy korhadó vízi növényekbe, illetve a laza, tőzeges partközeli talajba rakja, a vízfelszín közelében.
Az első évben pete alakban, majd lárvaként telel át, a lárva több (2–3) évig fejlődik.
Értékszáma 2-es.

Előfordulási adatok térképen: