Cordulia aenea (Linnaeus, 1758) – Érces szitakötő

Downy Emerald, Falkenlibelle

Testhossz: 47–55 mm

Repülési időszak (hazai tapasztalatok alapján): április közepe – július eleje (olykor valamivel tovább is)

Téveszthetőség, jellemzés, változatosság

Karcsú, közepes termetű, összhatásában sötét, zöldesen-bronzosan fémes csillogású szitakötő. Családjába (Corduliidae) tartozó rokonainak többsége hasonló, ezért az azonosítása nagyobb odafigyelést kíván. A tavaszi–nyár eleji szitakötőink közé tartozik, míg hasonló rokonai később megjelenő nyári fajok. Ez is segíti a felismerését, hiszen júniusig más hasonló faj rendszerint nem repül. Legegyszerűbben a Somatochlora flavomaculata-tól tudjuk elkülöníteni, mivel e faj mindkét ivaránál sárga foltokat találunk a potroh oldalán. Ezek a foltok a fiatalabb egyedeken élénkebbek (akár röptükben is láthatóak), viszont az öreg egyedeken besötétednek. További két hazánkban élő rokonától a S. metallica-tól és meridionalis-tól az elkülönítése nehezebb. E fajok hímjeinél a potroh inkább középtájt (kb. az S6–S7-nél) a legszélesebb, Cordulia hímeknél viszont a potroh vége felé, az S7–S8-nál láthatunk megvastagodást. A „bunkósabb” potrohvég röpülő Cordulia hímeknél is látható. Nőstényeknél oldal irányból látható, hogy e két Somatochlora-fajnál – ellentétben a Cordulia-val – a hegyesedő hüvelybillentyű kifejezetten nagy, a potrohtól derékszögben elálló. A toron és potrohon lévő kisebb sárga foltok eltérései mellett mindkét ivarnál fontos különbség még az arc színezete. Cordulia-nal ennek felső fele zöldes, Somatochlora-fajoknál viszont a zöld szín mellett sárga foltok is vannak.

A hím és nőstény színezete és mintázata hasonló, viszont jelentős különbség mutatkozik a potrohuk alakjában. Felülről nézve a hím potroha a töve után karcsú, a vége előtt jelentősen kiszélesedő, a nőstény potroha ehhez képest párhuzamosabb oldalú. A potrohfüggelékek eltérése is jellemző (ami jobb minőségű, kellően közeli felvételeken látható). Fényviszonyoktól is függ, de a hím potroha általában bronzosabb színű, míg a nőstényé zöldes.

A friss és öreg egyedek színezete között az eltérés nem jelentős. Elsősorban a szem színe alapján ismerhetjük fel a kort, miszerint a friss egyedek szeme felül üvegesen sárgásbarna, az idősebbek szeme élénkzöld. Nagyon friss, első repülés előtti egyedek színe – beeső fénytől is függően – lehet vöröses, bronzos. Fiatalabb (immatur–adult) egyedek inkább sárgászölden, idősebb egyedek sötétzölden-bronzosan irizálnak.

Viselkedés, szaporodóhely, fajegyüttes, peterakás

A revírtartó adult hímek fáradhatatlanul járőröznek a parti növényzet mentén, a vízfelszín fölött. Megfigyelésük ilyenkor könnyű, fényképezésük viszont nem egyszerű. Megfelelő felvételeket legkönnyebben az éppen kibújt egyedekről készíthetünk.
A mélyebb, hűvösebb vizű, nádasodó vagy gyékényes szegélyű álló és lassan áramló vizekben szaporodik.
Élőhelyén számos további kis- és nagyszitakötővel találkozhatunk.
A nőstény a petéket általában árnyékos részeken (gyakran sűrűbb növényzetben), magánosan, röptében, potrohvégét a vízbe mártogatva rakja. Lárvaként telel át, a lárva két évig fejlődik.
Értékszáma 6-os.

Előfordulási adatok térképen:

Kategória: Hazai fajok | A közvetlen link.